AZ ÉN PÉNZEM

A pénzügyi felügyelet közzétette a nyugdíjpénztárak által elért hozamokat, és azt is, hogy a tagok pénze tíz év alatt a különböző kasszáknál miként gyarapodott. Nem meglepő, hogy óriási eltérések akadnak. Egy átlagos befizetéssel rendelkező magánpénztári tag a tízedik évben 1,1 millió forintnál is többel rendelkezik, ha jó kasszát és portfóliót választott. Míg szerencsétlenebb társának még az időközben befizetett 720 ezer forintnál is kevesebb gyűlt össze a számláján (akad olyan pénztár, ahol a vagyonnövekedési helyett inkább vagyoncsökkentési mutatóról beszélhetünk).  Az önkéntes pénztáraknál az átlagos havi ötezer forintos befizetésnél is mintegy százezer forint a legjobban és a legrosszabbul teljesítő között a különbség.  Nagyobb összegeknél persze az eltérés is jóval több.

Végignéztük az adatokat, hogy vajon akad-e valamilyen elv, ami segíthet a pénztárválasztásban. Rossz hírünk van: ilyen egyáltalán nincs. A pénztárak ugyan, folyamatosan mondogatják, hogy minél nagyobb a kezelt vagyon, annál jobb eredmények érhetők el. Ez persze nyilván igaz – az ő profitjukra. A tagok pénzének gyarapítására viszont cseppet sem. Az azonos típusú befektetéseknél (ezeket lehet felelősen összemérni) ugyanis egyáltalán nem mutatható ki, hogy a több pénznél magasabb lenne a hozam.

A függetlenség vagy a nagy pénzügyi hátterű csoporthoz tartozás alapján sem lehet igazán különbséget tenni. Szokásos érv, hogy a bankok, biztosítók nem versenyeztetik a vagyonkezelőt, így a díjak magasabbak, a teljesítmény pedig rosszabb. A magasabb díjak az önkéntes pénztáraknál tulajdonképpen ténynek tekinthetők (itt se sokat számít a kezelt vagyon nagysága, hiszen annak lefelé kellene nyomni a költségeket), a magánpénztáraknál ezt a jogalkotók vitték annyira le, aminél a következmények még nem igazán láthatók.

A teljesítménynél viszont nem igazolható a függetlenség jótékony hatása. Az önkéntes pénztárak összesített adatainál (a különböző portfólióknál elért hozamot az ott tartott pénz nagysága alapján vettük figyelembe) 2011-ben az Életút győzött a maga közel 4,6 százalékos átlagos hozamával. A második helyet 3,2 százalékkal a K&H szerezte meg. A legtöbbet pedig a Honvéd tagjai bukták (itt a pénztár egészének teljesítménye mínusz 2,4 százalék lett). A pálmát a magánynyugdíjnál is az Életút szerezte meg (nem is akármilyen, 8,49 százalékos átlagos hozammal), a Quaestor viszont több mint öt százalékot vesztett tagjai pénzéből. Ezt is alul tudta azonban múlni az OTP a maga közel 6,6 százalékos negatív hozamával.

Tíz éves időtávban a magánkasszáknál a toplistát a klasszikus és a növekedési portfóliónál is az AXA vezeti. A kiegyensúlyozott portfóliónál viszont nagyot vert rá a mezőnyre a Generali. A Quaestornál azonban a legkockázatosabb befektetéseknél 10 éves időtávban is buktak a tagok. A következő legrosszabb ugyanennél a portfóliónál az OTP, a maga három százalék alatti éves hozamával.

Az önkéntes pénztáraknál nagyon jól teljesített az ING „D”, de a Bizalom dinamikus portfóliója is. A legrosszabbul az AXA Fiatalos lendület elnevezésű konstrukcióját választók jártak.

Szabálynak tehát leginkább az látszik, hogy nincs szabály. Menedzserek és vagyonkezelők vannak – eltérő tehetséggel és elkötelezettséggel.

A hosszú hétvége előtt több üzletben is jártam. Nem szórakozásból, hanem azért, mert a megszokott boltjaimban nem jutottam hozzá a megszokott árukhoz. Nem csak én kavarogtam, ahogy hallottam, más is járt így. Az egyik hölgy alig visszafojtott dühvel ágált az eladóval: délelőtt azt mondták, délben szállítják, most már késő délután van, de még mindig csak ígérik. Ilyen velem eddig nem fordult elő ebben az üzletben (egy bevásárlóközpontban történt az eset) – mondta vevő. Az alkalmazott erre: dehogynem, mostanában itt minden előfordul.

Ezután kilátásba helyezte: lesz ez még rosszabb is. Nem lepne meg, ha igaza lenne. Vagy én vagyok nagyon szerencsétlen (meg hát, beismerem, összevissza időpontokban vásárolgatok, ahogy csak rám jön), de nem egy helyen találok üres pultokat. Én ilyenre nem is emlékszem nálunk. Úgy látom, az „Elnézést, ideiglenes készlethiány” cimkék határozottan állandósultak. Nem nehéz rosszkedvű, deprimált eladót sem kifogni (a pénztárosokra ez – legalábbis az én tapasztalatom szerint – nem vonatkozik).

Mintha a kereskedelem felhagyott volna a vevőkért folytatott harccal. Ezt nem csak azért mondom, mert egyre többször hallom a „nincs” választ (minden különösebb sajnálkozás vagy bármilyen egyéb megjegyzés nélkül), hanem az árak miatt is. Ismét csak nem egyedül voltam, aki szörnyülködött, mennyire megdrágult minden.

Az üzletekben szerzett tapasztalataim (és néhány alkalmazott jótanácsa) alapján csokorba szedtem néhány dolgot, amire érdemes bevásárláskor a nagyobb üzletekben figyelni.

A legfeltűnőbb helyre kirakott „akciós” áruk lejáratára mindenképpen figyelni kell. Sokszor érdemes ugyanazt a megszokott helyén keresni, ott is ugyanannyiért kínálják, az áru viszont határozottan frissebb. Tudom, hogy a kereskedelem váltig tagadja, de beszéltem olyannal, aki maga is suvickolta a lejárt sajtot, és csomagolta újra (már más címkével). Az ilyen átcsomagolt cuccok pedig mindig főhelyre kerülnek.

Egyébként is hasznos, ha nem az első sorból veszünk ki valamit. (Ahogy a férfiak szokták, rá sem pillantva a feliratokra – a párom szokta mondogatni: ne olvasd ki az egész boltot! Ő persze nem teszi, így lejárt dolgot éppúgy hoz, mint súroló helyett mosogatószert. Miért teszik ugyanolyan flakkonba – vonogatja a vállát.) Nem véletlenül tartanak az üzletek pakolókat, akik folyamatosan rakodják át a dolgokat, hogy előre a legkorábbi lejáratúak kerüljenek. Ez teljesen normális dolog, de négynapos ünnep előtt azért jobb a körültekintés.

Újkeletű tapasztalatom, hogy az „akciós” dolog nem egyszer drágább, mint a hasonló kategóriájú (és itt a minőségre is gondolok) termék. Az összecsomagoltak többe kerülnek, mintha ugyanazt külön-külön vennénk meg, az pedig már közhely (igen sokan tapasztalták meg), hogy a nagyobb kiszerelés nemhogy olcsóbb lenne, még drágább is. Ez több kávénál mindig így van. De nem mindegyiknél. Nyilván tesztelik az éberségünket.

Mottóm tehát: vásárlásnál is légy éber!

Az év elején tapasztalható piaci pánik során a békeidők történelmében a Blochamps szerint először fordult elő, hogy a megtakarítással rendelkező középosztály tagjai több pénzt vittek külföldre, mint a leggazdagabbak. Utóbbiaknál pedig mindig is természetes volt vagyonuk „földrajzi diverzifikációja” (értsd: a határon túli befektetés).

Mára azonban (mint azt mi már feltételeztük a betéti kamatváltoztatások alapján) a Blochamps szerint is teljesen megállt ez a folyamat. Na nem a legtehetősebbeknél, hanem annál a rétegnél, amelynek korábban eszébe sem jutott a külföldi betételhelyezés. A pénzügyi tanácsadó cég a rendelkezésére álló adatok alapján úgy számolta, hogy az összesített vagyonkivitel mértéke február hónapra az elmúlt öt-hat évben megszokottá vált, havi 10-15 milliárd forint környékére eshetett vissza.

Még nem biztos azonban, hogy teljesen vége a hisztinek. A Blochamps szerint számolni kell azzal, hogy április-májusra újabb menet jöhet. A havi vagyonkiáramlás mértéke ekkor ismét meghaladhatja az 50 milliárd forintot. A privátbanki kapcsolatokkal nem rendelkező magánügyfelek azonban a pénzügyi tanácsadó szerint már kevésbé lehetnek aktívak a korábbinál.  Feltételezésüket elsősorban az IMF-EU megállapodással kapcsolatban még mindig létező bizonytalanságra alapozzák. (A miniszterelnök március 15-ei beszéde egyébként nem éppen a megnyugtatást szolgálta.)

Saját (cseppet sem reprezentatív) felmérésünk szerint pedig, ha újabb pénzpiaci sokk indul, akkor a középosztályból azok is visznek ki pénzt külföldre, akik eddig ezt még nem tették. Elég sokan ugyanis éppen mostanában tájékozódnak a lehetőségekről, és nyitnak kint számlát, amire azonban (még) nem helyeznek el jelentősebb összegeket. Amúgy a decemberi-januári pénzkiáramlás is azért tudott jelentősebbre duzzadni, mert abban is akadtak szép számmal, akik a korábban kitaposott útra léptek.

Az elemzésben kitérnek arra: kevésnek látják az esélyt arra, hogy a külföldre vitt pénzek nagyobb része visszatérjen egy-ként éven belül, ahogy az például 2009-ben történt. Ennek oka például a felső-közép osztály részéről a jogrendszerbe vetett feltétlen bizalom megingása, de hozzájárulhat a hazai növekedést sem segítő bizonytalan külső környezet is.

A január végi hiszti után szép lassan csurogni kezdtek lefelé a pénzpiaci kamatok. Nagy örömre azért még nincs ok, hiszen az év elejei szintet még mindig meghaladják, de legalább a változás kedvező irányú. Határozottan bíztatónak tűnik, hogy az elmúlt hetekben a bankok már nem emelték tovább sem a forint, sem pedig a devizabetétek kamatát. Sőt. Már óvatos (vagy nem is annyira óvatos?) kamatcsökkentések is akadnak.

Gyanítható, hogy a pénzkivét is megállhatott. A bankok ugyanis erre reagálhattak az egy százalékos uniós kamat mellett valóban csillagászatinak tűnő kínálattal. A K&H viszont már hetek óta apránként mérsékli a normál lekötött devizabetéti kamatokat, az FHB pedig az akciós kamatot vette vissza; euró betét esetében egyéves lekötésnél 5 százalékról 4,75 százalékra. Az Unicredit a kiugróan magas, 5,25 százalékos kamatot csökkentette 4 százalékra a 2 évre lekötött euró betéteknél, míg az öt évre lekötöttre 6 százalék helyett már „csak” 5,50 százalékot fizet.

A pénzükre odafigyelőknek mindenképpen érdemes most résen lenniük. Amennyiben ugyanis folytatódik a konszolidáció, akkor akár viharos gyorsasággal is apadhatnak a kamatok. A válság idején megtakarítással rendelkezők számára nem ismeretlen ez a jelenség.  Akkor szép summát lehetett keresni azzal, ha valaki hosszabb távra ki tudta használni az extrémen magas kamatokat (néhány hét elteltével nyoma sem volt ezeknek az ajánlatoknak).

Most a bankok is előnyben részesítik a hosszabb távot. Nem árt viszont figyelni. Az Unicredit például 5 évre évi 8,25 százalékot ad, de mivel a kamatot csak a futamidő végén írják jóvá, az EBKM (egységesített betéti kamatláb mutató) csak 7,15 százalék. A bank egy hónappal ezelőtt még erre a konstrukcióra évi 9,5 százalékot fizetett, ami jól mutatja, hogy nem csak a devizánál, a forintnál megindult a kamaterózió.

A helyzet azonban (mint azt a forint elmúlt napokban bejárt meglehetősen széles pályája is bizonyítja) még elég törékeny. Némiképp aggasztó lehet még, hogy a nemzetközi piacokon igen jó a hangulat, aminek hatásából pedig más országokkal összevetve mi azért a legkevésbé részesültünk.

Kérdés, mi lesz akkor, ha viharosabbra fordul a szél, sőt még be is borul.

Se szocpolt, se támogatott hitelt nem adnak a bankok, ha nem emelhetik a kamatot. A törvény szerint ma körülbelül 5,5-7,5 százalék lenne a támogatott kölcsön kamata, de ők drágábban adnák.

A kormány és a bankok közötti iszapbirkózásban most éppen az utóbbiak kezdenek felülkerekedni. Igaz, hogy tavaly a kormány úgy lenyomta őket, fejüket sokáig az iszap alatt tarva (bankadó, végtörlesztés), hogy csaknem megfulladtak. Aztán nagy lassan rájött, hogy ha teljesen kinyírja őket, akkor ülhet egyedül a nagy magyar ugaron, mert pénz nélkül bizony semmi nem működik. Engedte, hogy levegőhöz jussanak, azok pedig úgy teleszívták magukat, hogy rögtön fordítanának a helyzeten.

Közölték ugyanis a kormánnyal, hogy papíron bizony bevezethet mindenféle otthonteremtési támogatást; adhat szocpolt és támogatott hitelt, ezt csak ők tudják továbbadni, nekik pedig nem kötelező ilyet nyújtani. És nem is fognak, hacsak nem adhatják drágábban a támogatott kölcsönt, mint a tavaly elfogadott törvényben áll.

Kamattámogatással adott lakáshitel új lakás építéséhez és vásárlásához adható, valamint használt lakás vásárlásához és lakás korszerűsítéséhez igényelhető. Ezen kívül – ez még az Európai Bizottság jóváhagyására vár - a késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan és a hátralékos hiteladós által kisebb lakás vásárlásához adható.

Jelenleg az ingatlanpiac romokban hever. Az 1930-as évek óta nem építettek Magyarországon ennyire kevés lakást egy év alatt, mint 2011-ben. A kilátások alapján idén padlózhat a lakásépítés. A tavalyi kb. 90 ezres ingatlaneladás mindössze a harmada a 2003-as csúcsnak. Ha megnézzük a lakáshitelek árát, akkor 11-15 százalékos kamattal és 12-18 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (thm) találkozunk. Hát ki a fene fog felvenni ilyen drágán hitelt? Nagyjából senki. Mindenki abban reménykedett, hogy - a támogatott hitelnek és a szocpolnak köszönhetően - ha nem is fog megélénkülni a piac, de legalább nem zuhan tovább.

Támogatott kamatok

A törvény szerint a támogatott lakáshitel kamata nem lehet több, mint az éves, illetve az ötéves állampapírpiaci átlaghozam 3 százalékponttal növelt értéke. Ez mit is jelent?

Januárban a jogszabály szerint számított ötéves kamat 6,48 százalékos volt, erre jön a 3 százalékpont felár, tehát akkor 9,48 százalék lett volna a kamat. És ebből kapott volna az ügyfél még kedvezményt 5 éven át, igaz, évente csökkenő mértékben.

Csak sajnos – elsősorban a kormány fantasztikus, unortodox gazdaságpolitikájának köszönhetően - a kutya sem akar magyar állampapírt venni, az ötéves futamidejű állampapírokat januárban 11,2 százalékkal jegyezhették a bankok. Számításaim szerint ma a törvény szerint meghatározott hitelkamat – a támogatott hiteleknél – körülbelül 11-12 százalék körül alakulna. Ebből jönne le a támogatás az ügyfélnek. Így a támogatott hitel kamata az első évben kb. 5,5-7,7 százalék körül lenne, attól függően, hogy új vagy használt lakáshoz veszi valaki igénybe, és attól függően, hogy hány gyereke van. Ugye nem is lenne rossz?

Mennyit akarnak? 

De ennél többet akarnak a bankok. Azt szeretnék, ha nem 3, hanem 5 százalékpontot tehetnének rá a referenciahozamra. Ez pedig a mai számok alapján 13-14 százalékos lakáshitel kamatot jelentene, vagyis nagyjából annyit, mint amennyin a nem támogatott hiteleket is kínálják. Így nőne 7,5- 9,7 százalékra az a kamat, amit a jogosult ügyfelek fizetnének az első évben. Persze az évente csökkenő kamattámogatás miatt ez minden évben egyre több lenne. Az öt év elteltével pedig gyakorlatilag piaci kamatot fizetnének a „támogatott” (azaz az akkor már nem támogatott) ügyfelek.

Ha ezt nem engedi a kormány (értsd nem módosít ennek megfelelően jogszabályt), akkor egyszerűen nem adnak a bankok se szocpolt, se támogatott hitelt. Ugyanis az állam rajtuk keresztül nyújtja ezeket, és csak azokban a bankokban érhetők el, amelyek szerződnek az állammal. Ha pedig nem akarnak, nem szerződnek. Ez már most látszik a szocpolnál. Bár elvileg már igényelhető, valójában csak az OTP adja. Közben a duma az, hogy nincs rá igény. Hát, így is el lehet szabotálni valamit. Anélkül, hogy komolyabb összetűzésbe kerülnének a kormánnyal. Most tehát várhatunk, mi lesz az iszapbirkózás eredménye.