AZ ÉN PÉNZEM

Magánbiztosítást köthet, aki színvonalasabb egészségügyi ellátást akar. Full extrás ellátás havi 12-30 ezer forintért kapható.

Azt a szót, hogy privatizáció, pláne üzleti egészségbiztosítás szánkra ne vegyük, hiszen ördögtől való kifejezések. A mostani kormány legalábbis rendre keresztbe feküdt, amikor a korábbi kormányok bele akartak fogni a hazai egészségügy átalakításába. A legfőbb érvük az volt, hogy lesznek szegénykórházak és gazdagkórházak. Micsoda dolog az, hogy fizetni kelljen saját zsebből az ellátásért, biztosításért?

Pedig most is fizetünk és fizettünk mindig is. Becslések szerint 70-100 milliárd forintnyi hálapénzt áldozunk évente az egészségünkre, és minden egyes kifizetést figyelembe véve (hálapénz, gyógyszerek, magánorvosok) fejenként 15 ezer forintot költünk havonta, 180 ezret évente. A hálapénz és a magánorvosi kifizetések jelentős része persze a szürkegazdaság része; számlát nem állítanak ki róla, így érthető módon adót sem fizet utána senki. Külön írást érdemelne persze az is, hogy a hálapénzből maga az intézmény sem profitálhat, amelyiknek a szolgáltatását igénybe vesszük. Tiszta helyzet kellene hát, de eddig rendre elakadtak a próbálkozások.

Az üzleti biztosítók már hosszú évek óta várják ugrásra készen, hogy valami történjen az egészségügyben. Persze ha nem történik, az is az ő malmukra hajtja a vizet, hiszen egyre többeknek lesz elege a szegényedő állami ellátásból, a lepattant kórházakból, az órákig tartó várakozásból és az évekig tartó várólistákból.

Most épp az a kormány adja meg a lökést a szegények és gazdagok szétválasztásához – már ami az ellátást illeti –, amelyik semmilyen egészségügyi reformot nem engedett az elmúlt években. Tegyük hozzá: ez sem reform, csak lehetőség a gazdagabbaknak a kiváltságok megvásárlására.

A januártól élő törvénymódosításnak köszönhetően a munkáltatók adó- és járulékmentesen köthetnek a dolgozóiknak nem csak baleset-, hanem betegségbiztosítást is. A biztosítók pedig ettől a magán egészségbiztosítás felfutását remélik. Olyannyira, hogy öt év múlva akár 400 ezren lehetnek azok, akik magán egészségbiztosítással rendelkeznek.

A biztosítók különböző szolgáltatási csomagokat ajánlanak (alap, közép és felső kategóriás). Havi 5-11 ezer forintért (az ár az életkortól függ) vásárolhatunk magunknak egy alapcsomagot, 8-20 ezerért középkategóriás csomagot, és 12-30 ezer forintért VIP csomagot. Nem mindegy azonban, hogy pontosan mit is kapunk cserébe a pénzünkért. A biztosítók csak most indulnak a (a Generali pénteken jelentette be, az Unionnak már van ilyen, a Signal tervezi) ezzel a termékkel, de mindezt gőzerővel teszik. Az ellátás elérhetősége országosan még elég szűk, de bizton számíthatunk arra, hogy ha gyorsan nő az ügyfelek száma, akkor az elérhető rendelők, kórházak száma is gyarapodni fog.

A biztosítók azt ígérik, hogy megjelenésükkel minden szereplő jól jár. Az állami ellátórendszerben csökken a várakozási idő, hiszen „kiállnak a sorból” a biztosító ügyfelei. A biztosítottak várakozás nélkül jutnak magán ellátáshoz a magánszolgáltatónál vagy a vele szerződött állami kórházban, és így az állami rendszerben maradók is hamarabb jutnak ellátáshoz. Fontos tudni, hogy azok sem kerülnek emiatt hátrányba, akiknek nincs pénzük a biztosításra, hiszen jelenleg is sok a szabad kapacitás a kórházakban, amit nem azért nem tudnak kihasználni, mert nincs műszer vagy idő rá, hanem azért, mert a TB, azaz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem finanszírozza.

És hát megint bejön a politika. A kórházszövetség elnökét, Rácz Jenőt néhány hete csaknem „megkövezték az eretnek” gondolatataiért. Ő azt mondta: azokban az esetekben, ahol hosszú, akár több éves várólisták vannak, azok a betegek, akik megtehetik, fizessék meg a műtét árát. (Például csípőprotézis-műtét.) Így a kórházak szabad kapacitását kihasználhatnák, plusz pénz kerülne a rendszerbe,

Csak azt nem értem, hogy ha ezen a többség felzúdul, és a kormány nem engedi, akkor ugyanez miért lehetséges úgy, hogy még beiktatnak egy magánbiztosítót is a rendszerbe és egy külön egészségügyi szolgáltatót. Így ugyanis a biztosító és a szolgáltató is leszedi a maga sápját. Mert ne tévedjünk! Ezek profitorientált intézmények. Csakhogy ha beiktatunk a rendszerbe még két szereplőt a kórház és a beteg közé, akkor vagy a beteg fizet többet (értsd a magánbiztosítottak összes díja magasabb), vagy a kórház kap kevesebb pénzt. Vagy a kettő együtt.

Én egyébként üdvözlöm a magánbiztosítás megjelenését az egészségügyben. Csakhogy megint nem egy reform keretében, a teljes egészségügyi ellátást áttekintve történik valami, hanem részenként, darabonként érkeznek a szereplők, és egyéni, profitorientált cégérdekek mentén alakulgat a piac. A biztosítók a bankadó fejében kapták ajándékba az egészségbiztosítás adó- és járulékmentességét.

Most az látszik, hogy akinek lesz pénze rá, kiváltságos ellátást kaphat, akinek nincs, annak marad a hálapénz. Mert a teljes rendszer ettől nem változik.

A Radnóti Gimnázium igazgatója kétségbeesett levelet küldött a szülőknek, amiben anyagi segítséget kér tőlük – írta meg a Népszabadság online. Januártól hirtelen 22 millió forintos közüzemi díjat terheltek az iskolára, ami a tanárok egyhavi bérének megfelelő nagyságrendű összeg. Ezt képtelenség most tanév közben előteremteni – mondta a lapnak az igazgató.

Adományokkal próbálják tehát valahogy fenntartani magukat. Gyorssegélyt várnak többek között azoktól az öregdiákoktól, akik esetleg „helyzetüknél fogva megtehetik, hogy az ország második legeredményesebb tehetséggondozó iskolájának egyszeri, nagyobb összegű támogatást adjanak”.

A Napló online arról adott hírt, hogy a devecseri óvodát részben ausztriai magyarok adományaiból újították fel. A kormány 13,5 millió forint pályázati támogatást nyújtott. A híradásban arról nem esett szó, hogy az átadási ünnepségen Tállai András önkormányzati államtitkár beszélt volna arról, hogy a vörösiszap-katasztrófa kormány által gyűjtött adományait vajon mire fordították.

Több anyukától is hallottam, hogy (bár ezek nem kaptak sajtónyilvánosságot), hogy óvodák, iskolák kérik a szülők megértését – és pénzét – ahhoz, hogy valamennyire képesek legyenek fenntartani a korábbinál csökkentettebb szintet is. A gyerekek most kevesebb szakkörre, készségfejlesztő különképzésre járhatnak. Ami mégis megmaradt, azért egyre többet kell fizetni. Az önkormányzati bölcsődékben egy tavalyi törvénymódosítás „szentesít” egy plusz sarcot. Ettől az évtől ugyanis új kiadás terhelheti a szülők pénztárcáját. A Napi Gazdaság információi szerint több város közgyűlése már rábólintott a gondozási díjra, ami például Érden tízezer forint körüli összeget jelent. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetnek elnöke a lapnak úgy nyilatkozott: a csökkenő támogatások és a növekvő önkormányzati kiadások miatti deficit egy részét sem a gyereküket önkormányzati bölcsődében elhelyező szülőkkel kellene megfizettetni.

Ugyanez nekem is a bajom a „kikényszerített” adakozással (fizess vagy bezár az iskola, fizess vagy hátrányba kerül a gyereked!). Nem ez persze a helyzet a gazdagabbaktól gyűjtött adományokkal (bár a magyar tehetősek nem éppen híresek arról, hogy szívesen a zsebükbe nyúlnának, néhány általuk létrehozott alapítvány pedig bűzlik a marketinghaszontól). Ha már az adományokról beszélünk, akkor érdemes megemlíteni: kifejezetten kedvező az a változás, hogy az adózás előtti eredményt csökkenti az idén adott céges támogatás. A térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értékének 20 százaléka írható le, ha közhasznú szervezet, 50 százaléka, ha a Magyar Kármentő Alap vagy a Nemzeti Kulturális Alap kapja. További 20 százalék a kedvezmény tartós adományozási szerződés esetén.

Talán ezt az intézkedést is kissé más megvilágításba helyezik viszont Hegedűs Zsuzsa szociológus, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójának az FN24-nek mondott szavai: "minden normális országban az aktív felnőttek felelősek azokért, akik a maguk erejéből képtelenek boldogulni: az idősekért és a gyerekekért. Ez nem állami feladat”. Azt hiszem, valahol lemaradtam. Mintha a kormányzati kommunikációban (eddig) nem igazán ezt hangsúlyozták volna.

A kormány alighanem rájött arra, hogy a hiteleseket segítő kamattámogatás uniós jóváhagyása nem születik meg gyorsan (esetleg a tockosok osztásával óvatosabban kellett volna bánni). Ezért az erről hozott rendelkezéseket kettéválasztotta.

Sajnos abban a körben, ahol leginkább várják a segítséget (a késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel rendelkezők, a kisebb lakásba költözést választó hátralékos adósok, illetve a devizahitelüket forintra váltani szándékozó, megcsúszott adósok) továbbra is csak akkor kaphatnak kamattámogatást, ha az Európai Bizottság hozzájárul.

A többieknek azonban már életbe lépett a lehetőség. A megkötések nem túlzóak, a támogatás mértéke pedig kifejezetten vonzó. Ráadásul, bár csökkenő mértékben, de öt évre szól, ami azért már valami. Csodálatos – mondhatnánk, de nem a mai Magyarországon lennénk, ha itt be is fejezhetnénk az írást.

Arra, hogy a támogatáshoz energiatanúsítvány kell (mint a szocpolnál), már legyintünk. Ügyes a magyar, majd megoldja! (Ami a költséget illeti: már jelent meg olyan akciós lakáshitel, amelynek keretében – bizonyos feltételekkel és persze korlátozott összegig – ennek díját átvállalja a bank.) Az pedig nem újdonság, hogy ezt ahhoz köti a bank, hogy nála vezessen számlát a hitelfelvevő.

A valódi gond az, hogy (szintén a szocpolhoz hasonlóan) a bankoknak szerződniük kell az állammal, hogy ügyfeleik igénybe vehessék a támogatást. A hitelintézetek pedig (mint az látszik a szocpolnál), nem igazán rohannak tömegével ezt a bizonyos megállapodást aláírni. Most éppen a végtörlesztés lecsengetésével, az árfolyamgát előkészítésével bíbelődnek. Azután jön majd a nyakukba az áprilistól kötelező referenciakamat alkalmazása és a kamatplafon.

A bankok lelkesedését (amit azért alapvetően meghatároz az is, hogy egyáltalán nem akarnak hitelezni) csökkentheti az is, hogy a szerződés feltételeként korlátozzák az alkalmazható kamatot. Feltétel ugyanis, hogy az alkalmazott kamat kamatperiódustól függően az éves, illetve az ötéves állampapírpiaci átlaghozam 3 százalékponttal növelt értéke lehet. A tegnapi adatok alapján így a rövidebb periódusnál 10,5 százalékos, a hosszabbnál pedig 11,62 százalékos kamat jön ki. Persze az előírás nem ennyire egyszerű, átlagot ír elő, így lehet majd számolgatni. Volt ugyanis magasabb is kamat (reméljük, ez még egyszer nem következik be, de sajna nem is zárható ki), ami felfelé viszi az átlagot. Békeidőkben egyébként ezek a szintek kifejezetten arra sarkallhatnák a hitelintézeteket, hogy rohanjanak szerződni.

Most azonban nincsenek békeidők. Már ami a pénzpiacokat illeti.

Az egyoldalú kamatemelések miatt 45 milliárd forinttal fizettünk többet a devizahitelek után. Egyre több pökhendi bank és biztosító nevét hozza nyilvánosságra a Pénzügyi Békéltető Testület, ami arra figyelmeztethet minket: velük ne szerződjünk!

Nem csak a forint gyengülése okozott nehézséget és döntötte be ezerszámra a devizahiteleket, hanem a bankok egyoldalú kamatemelése is jócskán hozzájárult az adósok rossz helyzetéhez. A szerződések annak idején tele voltak olyan kitételekkel, amelyek gyakorlatilag azt jelentették, hogy a bank akkor emel kamatot, amikor akar, és annyit, amennyit nem szégyell. Nem nagyon szégyellték magukat.

A jegybank becslése szerint a válság kitörése után a devizahiteleknél csak az egyoldalú - korábban az MNB által is kárhoztatott - kamatemelés 45 milliárd forinttal dobta meg az ügyfelek terheit. Az alábbi történet alapján némi fogalmat alkothatunk arról, milyen mértékben is léptek annak idején a bankok.

Az Aegon Hitel az egyik ügyfél svájci frank alapú kölcsönének kamatát 4,5 százalékról 8,2 százalékra emelte anélkül, hogy erről értesítette volna. Az adós (amikor végre megtudta) nem akart ebbe csak úgy belenyugodni. A hitelintézet szerint „adminisztrációs hiba” történt, a kamat ugyanis már korábban 6,7 százalékra nőtt, és az értesítőlevelekben volt tévesen feltüntetve alacsonyabb kamat és havi törlesztőrészlet. Mindez a Pénzügyi Békéltető Testület előtt derült ki. A PBT melegen ajánlotta az Aegonnak, hogy a kamatperiódus alatt, pláne a kamatperiódust követően ne változtasson visszamenőleg a kamaton. A hitelintézet nem érezte úgy, hogy meg kellene fogadnia a döntést. Ezért ültette most szégyenpadra a testület és hozta nyilvánosságra a nevét. A békéltetői határozatok ugyanis anonimok, ha a pénzügyi intézmény elfogadja a döntést.

Korábban az AXA Biztosító neve bukkant fel. A társaság ugyanis utasbiztosítási üzletszabályzatában kiköti: mielőtt ügyfelén életmentő beavatkozást hajtanának végre, tőle kell külön engedélyt kérni. Az elképesztő ezekben az esetekben az, hogy a „rajtakapott” pénzügyi intézmények pökhendien, csakazértis ragaszkodnak a korábbi buta döntéseikhez, amelyeket a PSZÁF mellett működő PBT is felháborítónak tart. Nem véletlenül teszik közzé a nevüket. Cél, hogy minél szélesebb kör ismerje meg, mire is számíthat, ha velük szerződik.

Eddig 45 ajánlás született, de ezeknek (a kettő kivételével) eleget tettek az elmarasztaltak. Még januárban tízmillió forintot hozott az egyik ügyfélnek a békéltetés. Árfolyamveszteség címén ugyanis 14 575 svájci frank megfizetését, és emellett a hitelkiváltás húzódása miatt 1,55 millió forintos kártérítést is megítéltek neki. A panaszosok végtörleszteni akartak, két bank pedig szabályosan pingpongozott velük (a pénz ide-oda utalása közben pedig a hektikusan mozgó árfolyamok alaposan megbolondították az összegeket). Az egyikkel már korábban egyezségre jutottak (onnan 5,4 millió forintot kaptak vissza). A másiknál viszont a testület ajánlására volt szükség. A pénzügyi szolgáltató, amelyik hét hónapon keresztül (persze mindenféle kamat megfizetése nélkül) tartotta magánál a másik bankhoz hitelkiváltás miatt utalandó összeget, végül meghajolt a testület ítélete előtt.

Milliárdokat vágtak zsebre, most koldulnak a tagoktól a magánnyugdíjpénztárak. A többség kitartana.

„Kedvezően fogadták a pénztártagok a Stabilitás Pénztárszövetség javaslatát a működési célú adomány bevezetésével kapcsolatban” – adta hírül a pénztárszövetség a honlapján közzétett kérdőívre adott válaszok alapján.

Igaz, hogy a felmérés nem reprezentatív, a már nem egészen 100 ezer magánnyugdíj-pénztártagból 1158 fő töltötte ki. Közülük csak 4 százalék lépne vissza az állami rendszerbe, 23 százalék bizonytalan. De a többség annyira eltökélt, hogy 73 százalékuk „pozitívan fogadta a javaslatot”, hogy működési célú adományokkal járuljon hozzá a magánpénztárak működőképességének hosszú távú fenntartásához.

Én is végeztem egy nem reprezentatív felmérést. Az általam megkérdezett, a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradt tagok közül senki sem lenne hajlandó ilyen hozzájárulást fizetni. Bár ebben a körben 100 százalék kitartana, senki nem adakozna.

Olyan igazi kis magyaros, zaftos történet, ami a magánnyugdíjpénztárakkal zajlik. Adva volt a reformhangulat a kilencvenes évek közepén-végén, megfűszerezve az erre ráugró banki-biztosítói tőkével és az ezeket végtelen alázattal kiszolgáló törvényhozókkal és felügyeleti szervekkel.

Az indulás

Az öregedő társadalomnak szembe kellett néznie azzal a ténnyel – hiába dugjuk ma homokba a fejünket –, hogy 30-40 év múlva a dolgozók nem tudják majd eltartani a nyugdíjasokat. Ezért hozták létre a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer mellett a magánnyugdíjpénztárakat és az önkéntes nyugdíjpénztárakat. A magánnyugdjpénztárak nem oldották meg azt a problémát, hogy több pénze legyen majd valakinek nyugdíjas korára, mintha csak a tb-től kapna pénzt. Nagyjából ugyanazt kellett volna hozniuk, mintha eredetileg a tb-kasszában maradt volna a tag. De nem ezzel kampányoltak az alakuló pénztárak, hanem a kezdet kezdetétől hamis illúziókra építették az egész rendszert. (Igaz, a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején egészen más volt a gazdasági környezet, mint ma, így a magas hozamok ígérete akkor nem tűnt nagyotmondásnak.) Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak lett volna (lenne) az a feladata – más előtakarékossági formákkal együtt –, hogy a várható állami nyugdíjon felül biztosítsanak majd jövedelmet az öregkorban.

A magánnyugdíjpénztárak valójában azt a célt szolgálták – és lehet, hogy másként is lehetett volna -, hogy összefüggést teremtsenek a nyugdíjra befizetett összeg és a majdani nyugdíj között. Rávezették a tagokat arra, hogy nem kell csalni, érdemes befizetni, hiszen egyéni számlán gyűlik a pénz a befektetés hozamával együtt. Nem kell minimálbérezni, ne érezze rosszul magát az, akinek a többszázezres fizetéséből vonnak tízezreket. Mert egyszer majd visszakapja. Ha pedig nyugdíj előtt meghalna, a gyerekek, a család örökölheti.

Lenyúlás

Hát ebbe barmolt bele a kormány. Neki csak a felhalmozott 3 ezer milliárd kellett, mit érdekelte, hogy a dolognak van egy olyan üzenete is: nem érdemes befizetni, úgyis csak annyit kapsz vissza, amennyit a nagyhatalmú állam megenged. Évek múlva lehet majd csak lemérni ennek romboló hatását.

Segítette a kormányt az is, hogy kezdetektől rányomták bélyegüket a pénztári szektorra a hiányos szabályozást kihasználó, ügyeskedő bankok és biztosítók. Hiába működtek (és működnek ma is) hivatalosan önkormányzati rendszerben a magánnyugdíjpénztárak, valójában a létrehozó és működést segítő bankok és biztosítók érdekeit képviselik. Álönkormányzatiság az egész. Szép lassan, fokozatosan nyírták ki a munkáltatói hátterű kisebb pénztárakat, ahol tényleg megvalósult a tagok képviselete, ahol fontos volt, hogy a vagyonkezelést pályáztassák.

A felügyelet pedig egészen mostanáig nem törődött azzal, hogy a banki, biztosítói pénztárak a vagyonkezelésen keresztül (is) lenyúlták a tagok pénzének egy részét. Nem pályáztattak, többet számláztak, mint normál esetben tették volna egy piaci szereplőnek, aki azonnal kihajította volna őket, mint szolgáltatókat.

(Az én bajom ezzel a nagy felügyeleti nekibuzdulással csak az, hogy megint politikai nyomásra történik az egész felelősségre vonás, mint ahogy korábban ugyancsak gazdasági-politikai nyomásra nem csinált semmit.)

Koldulás

A pénztárak most a működéshez szükséges pénzt adományokból szeretnék beszedni. A tagok pénze az állami kasszába folyik be, miközben – a kormányzati kommunikációval szemben – a befizetett pénzüknek csak háromnegyede után jár nekik nyugdíj 2012-től. (Ez van a jelenlegi jogszabályban, hiába hazudja a kormány azt, hogy 100 százalékban jár nyugdíj a befizetett pénz után.)

A kormány gyakorlatilag kinyírta a szektort, a közel 100 ezer ellenálló, maradó tag még egy darabig bírja, de előbb-utóbb feladja. De náluk előbb adják fel a pénztárak. Sorban dobják be a törölközőt. Az elmúlt években lenyúlt milliárdokból már nem futja arra, hogy a tagok érdekében kitartsanak. Pedig a bankoknak, biztosítóknak nem csak a vagyonkezelésen felszámított extra díjakból volt bevétele, hanem nagyon jól használták keresztértékesítésre is a rendszert. Most dobják az egészet, fizessen a tag adományt, ha annyira ellen akar állni a hatalomnak.

És persze mi, tagok is hibásak vagyunk mind a 3 millióan. Tagok voltunk egy önkormányzati rendszerben, és nem éltünk a jogainkkal. Nem jártunk közgyűlésre és nem szavaztunk a lábunkkal a gyenge hozamok ellen.

Sokakban gyűltek – nem ritkán jogos - indulatok a pénztárak vagy csak saját kasszájuk ellen. De miért nem tett ellene? Miért hagyta? Csak nem tévesztették meg? Tud olvasni? Mert bizony utána lehetett nézni sok mindennek az elmúlt bő 10 évben. Ha egyszer is elment volna a közgyűlésre, hogy felszólaljon, ha úgy váltott volna pénztárat, hogy körbenéz a piacon és nem az egyébként személy szerint utána 20 ezer forintot bezsebelő ügynök útmutatása alapján dönt, na kérem, akkor lehetne hőbörögni. Meg kellene tanulni élni a jogainkkal, mert különben azokat szép lassan elveszik tőlünk.