AZ ÉN PÉNZEM

A végtörlesztésre előrántott sok százmilliárdnak csak egy része követhető nyomon. Sem az MNB, sem a PSZÁF nem talál magyarázatot saját statisztikáiban a hirtelen felbukkanó pénzekre. 

Szívükhöz kaptak – többek között a parlamenti képviselők -, amikor október elején megírtuk, hogy az adóhatóság is kutakodhat, honnan lett végtörlesztésre pénze az embereknek. A NAV-nál akkor elmondták: a vagyonosodási vizsgálatok kiterjednek a hitelek visszafizetésére fordított pénzek vizsgálatára is. Akkor azt is érzékeltették, hogy nem a néhány százezres adótartozást felhalmozó kishalakra vadásznak, hiszen átlagosan 11 millió forinttal nem tudtak elszámolni a vagyonosodási vizsgálatban lebukott magánszemélyek.

De a felháborodás (Ó, szegény végtörlesztők, még az adóhatóság is rájuk száll, hát nincs elég bajuk?) elég nagy volt. Hiszen többen tényleg a rokonságtól szedték össze azt a pár milliócskát, és nyilván a kisvállalkozó rokonok nem szívesen adtak volna papírt arról, hogy tőlük jött a pénz. Ezt jól meg lehetett lovagolni, így gyorsan törvénybe iktatták: nem számít vagyonosodásnak a végtörlesztés. A gordiuszi csomót tehát átvágták.

Kellett is, hiszen most épp az látszik az adatokból, hogy a végtörlesztésre fordított pénz egy részéről nem tudni, honnan is jött. A PSZÁF adataiból úgy tűnik: a végtörlesztett 570 milliárd forint (plusz 194 milliárd forint volt a hitel) mintegy kétharmadát magyarázza a pénzügyi és egyéb megtakarítások csökkenése. További forrást jelenthetnek a külföldről hazahozott betétek, és a cihában tartott valuta. Ez az MNB becslése szerint 120 milliárd forint volt. Ott van még persze az otthon tartott kápé, csakhogy – legalábbis decemberben – ez nőtt és nem csökkent, tehát nem ment végtörlesztésre. Illetve biztos ment, csak semmi nem magyarázza, hogy akkor miért nem csökkent az állomány.

A statisztikában persze az a szép, hogy csak átlagol. Az egyes elemeket nem látni, csak azt, hogy összesen nőtt vagy csökkent a betét, az életbiztosítás, a devizabetét, stb. Valamiből persze fizetnie kellett a 160 ezer végtörlesztőnek. De minden számolgatás ellenére kb. 150 milliárd forintnak nincs nyoma. Igen, ez lehetett az otthon tartott kápé. Ha már statisztika, akkor számoljunk! Ezek szerint átlagosan 925 ezer forintot tartott otthon a 160 ezer végtörlesztő és fejenként 3 millió 562 ezret fizetett ki zsebből (ezen kívül használtak még fel hiteleket). Hát ez az, amit nem hiszek; mert a lakosság kevesebb, mint ötödének volt tavaly megtakarítása. És ez igaz a végtörlesztőkre is.

Miközben sokan tényleg a teljes rokonság pénzét szedték össze, és minden készpénzzé tehető vagyonukat felhasználták, bizony úgy tűnik, hogy nem kevesen végtörlesztettek a vagyonos rétegből. És honnan jött az ő pénzük? Lehet találgatni.

Én most nem tenném, mert a feketegazdaság szereplői elég ronda módszerekkel dolgoznak.

A kamatok mostanában nem emelkedtek tovább, a közvélemény is mintha megnyugodni látszana. Aggasztó jelenség azonban a kincstári optimizmust rendre sulykoló kormányzati propaganda ellenére azonban sajnos jócskán akad.

A jegybank közzétette: az államadósság tavaly a GDP 80,3 százalékára rúgott. Ez azt jelenti, hogy minden magyarra (a csecsemőkre is) körülbelül 2,3 millió forintos adósság jut. Persze az esetleg meglévő saját hitele mellett. Úgy, hogy az állam lenyelte és meg is emésztette a nyugdíjvagyont. A statisztikák szerint azért nem egészen. Ha az eredeti tervek válnak valóra, akkor körülbelül 1350 milliárd forinttal lenne jobb most a helyzet (a kasszáktól pedig háromezer milliárdot sikerült „átirányítani”). Borítékolható, hogy jönnek majd a reakciók, nekünk a mi jó forintunkban kellene inkább kimutatni ezt az adatot – kit érdekel, hogy jókora részét devizában törlesztjük.

Eszembe jut az a régi (még az átkosban hangoztatott) vicc: miért nem halad ez a gőzhajó? Mert a gőzt a kerékhez kellene adni, nem a síphoz!

(Rém)álmomban sem gondoltam volna, hogy ennek egyszer Magyarországon ismét létjogosultsága lehet. Pedig szerintem most nagyon is ül. A jobboldali lapokban, az állami televízióban folyamatosan hallgathatjuk, mekkora sikereket is értek eddig el irányítóink.

Az Egyenes beszédben az államtitkár derűsen fejtegette, milyen nagyszerű húzás is volt a végtörlesztés, mennyire kisegítette a családokat. Volt szerencsétlenségem az elmúlt napokban néhány olyan ismerősről hallani, akik büszkén mesélték, hogy 40-90 millió forintot végtörlesztettek, így jócskán meg tudták növelni a befektetéseik értékét. Egyszerűen nem értem, a mi pénzünkből miért kellett milliárdosokat megsegíteni.

Ismét nekifutok, hogy megpróbáljam megértetni, mi is az igazi bajom a végtörlesztéssel (persze azon felül, hogy magánszerződésekbe nyúlt nagyon durván bele, ingatta a jogbiztonságba vetett hitet és hasonlók). Ezzel a módszerrel helyzetbe hozták azokat, akiknek a ládafiában, rokonaik zsebében volt annyi pénzük, hogy ki tudtak szállni devizahitelükből.  A szélesebb tömegek viszont a megugró árfolyam és kamatszint miatt a korábbinál sokkal rosszabb helyzetbe kerültek. Nem tisztultak a banki mérlegek, nem lélegezhettek fel a valóban bajban levők. A mérleg egyik oldalán a kizúdult pénz (bankoktól, megtakarításokból), a másik oldalon pedig semmi valódi nyereség.

Sokkal áttételesebben is rontja azonban az egész a lakossági helyzetét.  Az ugyanis, hogy a cégek nem kérnek és nem kapnak fejlesztési hitelt, a munkahelyeken is erősen látszik majd. A Napi Gazdaság makrogazdasági konferenciáján Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: prognózisa szerint az idén a vállalati hitelállomány 5-6 százalékkal csökkenhet. Erdei Tamás, az MKB Bank leköszönő elnök-vezérigazgatója, a Bankszövetség korábbi elnöke úgy látja, hogy „a mikrogazdaság túlélési üzemmódban működik”.
Ebből azonban nem telik sem új munkahelyekre, sem magasabb fizetésekre. Nem kellene mégis megpróbálni azt a gőzt a megfelelő helyre irányítani? Még ha több munkát és odafigyelést igényelne is...

A végtörlesztés nagyon sokakban hagyott keserű szájízt. Nem véletlenül. A PSZÁF összesítéséből ugyanis kiderül: a devizaadósoknak több mint 80 százaléka nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. A döntő többség zsebből fizetett. Akik pedig az utolsó pillanatban mégis hozzájutottak az áhított forinthitelhez, már olyan magas kamatot fizetnek, hogy csak a futamidő hosszabbításának köszönhetően csökkent a havi részletük. (A hiteldíj számításaink szerint két teljes százalékponttal nőtt.) Nem kevés adósról van szó, a statisztikából ugyanis az is látszik, hogy a kölcsönök több mint felét januárban vették fel.
Megint nyertek tehát a bankok? Fenét. Ők így is métereset buktak, amit sokan egyáltalán nem bánnak. Abba ugyanis nem gondolnak bele, hogy a végtörlesztés miatt kerül többe a forintkölcsön. Ráadásul a drága hitelhez ugyancsak a végtörlesztés miatt alig lehet hozzájutni.
Nyertesei persze vannak a kormányzati akciónak. Azok ugyanis, akik zsebből tudták kifizetni devizahitelüket, mintegy 220 milliárd forintos árfolyamnyereséggel sétálhattak el. Nemzeti ajándék (amiben, mint azt több portálon is végigvették, jó sok politikus is részesedett). De csak azoknak, akik nem kerültek bajba, nem volt veszélyben a fedél a fejük felett, és nem fenyegette őket az éhezés réme sem. A számlát viszont mindannyian fizetjük.
Azok is, akik most a pokolian megdrágult forinthitel terheit nyögik (mert óvatosak voltak és nem devizában adósodtak el, esetleg éppen piszok drágán átváltották korábban kölcsönüket forintra). Meg azok is, akik annyira óvatosak voltak, hogy nem is vettek fel hitelt. Bóvliország lettünk, feketedik a gazdaság, magas a kamat, a munkahelyteremtés pedig inkább csak vágyálom. Egyre többen félthetik (joggal) még meglévő állásukat is.
A végtörlesztés persze csak az egyik olyan akció, ami ide vezetett. Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi beszédében „a középosztály érdekeit szolgáló kormányzati többségről" beszélt. Bár szerinte a kormány „kísérletet tesz arra, hogy egyesítse a középosztály és a leszakadó rétegek érdekeit”, az eddigi intézkedések erősen felfelé húztak. Orbán bízik abban, hogy a gazdaság hamarosan képes lesz növekedni. Hát, reménykedjünk. Jobb azonban, ha ezt nem nagyon tesszük. Például a lakossági fogyasztás növekedését nem segíti, hogy ma széles rétegeknek kell élire rakni a forintokat a megélhetéshez.
A felzárkóztatáshoz pedig milyen jól jöhettek volna azok a százmilliárdok (itt elsősorban az adórendszer átalakítására gondolok), amik a tehetősebbek zsebében landoltak. Ja, ha belegondolok, a végtörlesztés nem is a legnagyobb bajunk.

Aki csak forinthitelből tudott végtörleszteni sokkal rosszabbul jár(t), mint aki az árfolyamgát rendszerébe lép majd be. Csakhogy az eredeti határidőre az erre vonatkozó törvényt nem készítették el, az ígéreteknek pedig már senki sem hisz.


Így szívat a magyar kormány. Ez is lehetett volna a poszt címe. Csak erről sok minden másra is lehetne asszociálni. A végtörlesztés azonban igazi kiszúrás azokkal, akik csak forinthitelből tudták megtenni. A havi törlesztőrészletek ugyanis nagyjából azonosak a teljesen elszállt devizahitelek törlesztőrészleteivel.
Ugyanakkor már tavaly december közepén megállapodott a kormány és a Bankszövetség. Ennek a megállapodásnak az egyik pontja az árfolyamvédelmi/árfolyamgát rendszer. Aki ebbe belép, az 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró és 2,50 forintos japán jen árfolyamon törleszthet 2016 végéig. A törlesztőrészlet e feletti része pedig kettéválik egy tőkeszámlára és egy kamatszámlára. A tőkeszámlán gyűlik az ügyfél tartozása a kamatszámlát pedig a kormány és a bank fizeti. Ez pedig bombajó az adósnak! Kiszámoltuk, hogy hogyan gyűlik az árfolyamgát feletti tartozás, és mi magunk is elképedtünk.

Tény, hogy nincs még jogszabály. Tény, hogy a kormány simán a szemünkbe hazudik és már meglévő törvényeket úgy változtatgat, ahogy akar. De ha most véletlenül mégis betartaná a megállapodást, akkor valóban jól járnak a devizaadósok.
Először is tudnunk kell, hogy a törlesztőrészletünk tőketörlesztésből és kamatból áll. Általában – persze vannak eltérő konstrukciók is – egy teljesen megszokott annuitásos hitel esetében, amikor ugyanannyi a havi részletünk éveken át, az első években a havi fizetnivaló legnagyobb része a kamat és csak igen kis hányada a tőkefizetés. Egy 20 éves hitel esetében valahol 10-15 év után (inkább a 15-höz közelebb) lesz fele-fele a kamatfizetés és a tőketörlesztés aránya a havi részletben. (Még egyszer fontos hangsúlyozni, hogy sok, ettől eltérő konstrukció is létezik, de ez a legjellemzőbb.)
Mivel devizahiteleket gyakorlatilag 2003-2004-től kezdtek el tömegesen felvenni az emberek, az annuitásos hiteleknél még mindig jóval nagyobb a havi törlesztőrészletekben a kamat, mint a tőke. Nos, a megállapodás szerint az árfolyamgát feletti törlesztőrészletnek a kamatrészét kifizeti az állam és a bank.

Itt egy példa: egy 5 évvel ezelőtt felvett, 5 millió forintos, svájci frank alapú hitel kezdeti törlesztőrészlete 43 ezer forint volt. Mostanra (250 forintos árfolyamon) a kamatemelkedés hatásának is köszönhetően mintegy 80 ezerre nőtt. Ha jön az árfolyamgát, 51 ezer forint körülire csökken a havi részlet. De az árfolyamgát feletti csaknem 29 ezer forint NEM MIND növeli a tartozásom. Ebből csak a tőkerész fog a tőkeszámlán gyűlni 2016 végéig. Esetükben a teljes törlesztőrészletnek csak 12 százaléka a tőketörlesztés, a többi kamat. Tehát a 29 ezer forintból 25 ezret a bank és az állam fizet. És egyelőre csak 3400 forint gyűlik, mint tartozás a tőkeszámlán. Miközben ha forinthitelt vesz fel valaki, annak 71 ezer forint lenne a törlesztőrészlete.

Ez csak egy példa, minden hitel más és más. De a többségre igaz, hogy az árfolyamgát feletti rész több mint felét a bank és az állam állja. Márpedig ez bombaüzlet! Lenne...
Ha megszületett volna a jogszabály. Mert így csak üres ígéret, amit mindenki máshogy értelmezett az elmúlt másfél hónapban. Pedig a megállapodás arról szól, amit kiszámoltunk. Csakhogy senki nem meri elhinni, hogy ez ennyire jó is lehet. Amikor választani kell(ett) a végtörlesztés és az árfolyamgát között, senki nem dönthet(ett) arról, amiről még nincs törvény. Erre ugyanis a kormánytagok, de még a miniszterelnök szava sem garancia. Hiszen épp karácsony előtt játszotta el azt a mókát a kormányfő, hogy személyesen (na jó, tudom, hogy nem ő írta alá mind a soktízezer vagy sokszázezer levelet) küldött levelet a közszolgáknak, amiben végtörlesztésre buzdította őket. Ebben támogatott hitelt ígért. És semmi nem lett belőle. Ami lett illetve lesz (már ezt is félve írom le, mert nem tudom, hogy tényleg lesz-e) az az árfolyamgát kissé megvariálva úgy, hogy a tőkeszámlán kedvezőbb kamattal gyűlik a tartozás.

A kormány a bankszövetséggel kötött megállapodásában azt vállalta: „A Kormány 2012. január 31-ig törvénymódosítási javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a
devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről…” Kérdem én, hol van ez a jogszabály.

Miközben baromira fontos volt, hogy december végén erőltetett menetben olyan törvényeket verjenek át a parlamenten, amelyek jelentős részét most nemzetközi nyomásra vissza kell vonni, arra nem volt idő, hogy a többszázezer devizaadós megsegítéséről szóló jogszabályt kidolgozzák és elfogadtassák. Hiszen ha ez a törvény megszületett volna, akkor vissza lehetett volna tartani sokakat attól, hogy januárban iszonyatosan drágán, akár 18 százalék körüli teljes hiteldíj mutatóval (bizony, bizony, ilyen szép magasra sikerült a végtörlesztéssel feltornászni a forint jelzáloghitelek árát) vegyenek fel forinthitelt a végtörlesztéshez. A kiváltás ugyanis csak 9-10 százalék körüli thm esetén érte volna meg. De hogyan döntsön bárki is, ha jogszabály hiányában nem lehet tudni a pontos feltételeket?

Több ingatlanközvetítő is döbbenten tapasztalta, hogy a várt áresés elmaradt decemberben és januárban. Az utolsóórás végtörlesztők ugyanis általános vélekedés szerint komoly engedményekre is hajlandóak lehettek volna, csak hogy szabaduljanak devizahitelektől.  Beléptek viszont azok a vevők, akik befektetési céllal kezdtek ingatlanvásárlásba. Ők pedig olyan sokan voltak, hogy megtartották az árakat.
„Nemcsak a befektetők, de a lakosság egy része is inkább ingatlanba teszi vagyonát, hiszen ez nemcsak inflációkerülő megoldás, de olyan vagyonelem is, amely nem likvid, így nehezen mozgósítható állami intézkedésekkel” – fogalmaztak nagy óvatosan az egyik elemzésben. Lefordítva ez annyit tesz, hogy inkább álljon évekig befagyva a pénz (mert azt azért nem sokan remélik, hogy az ingatlanpiac rövid távon szárnyra kap), csak ne tenyereljen rá a kormány. Érdekes módon az így gondolkodók nem számolnak azzal, hogy az állam (ha már ennyire mohó) brutális terhet is kivethet az ingatlanokra. Legfeljebb nem ingatlanadónak nevezi majd. (Ahogy a lánykori nevén tandíjból is költségtérítés lett.)
Hogy is néz ki tehát a helyzet? Ahogy előző bejegyzésünkben fejtegettük (Ki kelt itt bankpánikot?), a lakosság bízik a bankokban. Egyértelműen bíznak a hazai fizetőeszközben is (jó sokat dédelgetnek mostanában otthon), valamint persze a pompás arany is egyre jobban fogy, hiába piszok drága. Az ingatlanpiaci befektetések megugrása pedig azt jelzi, hogy a magyarok bíznak saját országukban is.
Egyetlen dologban nem bíznak, és ez a kormány.
A bizalom eljátszása pedig súlyos következményekkel járhat. Miközben ugyanis az ország erősen rászorul arra, hogy minél jobban tudja belülről megoldani a finanszírozását, éppen az ehhez legnagyobb tartalékot jelentő lakossági forintok párolognak el.
A határon túlra, ládákba, kincsekbe és téglákba. A pénzt pedig az utóbbiakból biztosan nagyon nehéz előcsalogatni. Marad így a rothadó Nyugat. Naná, hogy nem ugrunk félre az elől a pénz elől, amit onnan akarnak dobni.
De vajon tényleg akarnak?