AZ ÉN PÉNZEM

Elképesztően magas kamatokat is kínálnak a bankok az euróbetétekre. Az FHB 6 hónapra 4,5 százalékot, 12 hónapra pedig 5 százalékot ad. Az Unicredit a kétéves lekötésre 5,25 százalékot, az ötévesre pedig már évi 6 százalékot is fizet. Korábban arra sem volt nagyon példa (legfeljebb csak egész hatalmas összegeknél), hogy egy pénzintézet kedvezőbb váltási árfolyammal csábítsa ügyfeleit forintjuk devizára váltására és lekötésére. Pedig ezt most az MKB és az FHB is megteszi.

Az euró zónában közben a kamatszint a szabad szemmel láthatatlan tartományban van – és vélhetően hosszasan marad is (már persze, ha lesz még euró zóna). Ezt megtapasztalhatták a saját bőrükön azok is, akik pénzüket a határokon túl vélték biztonságban tudni. A bankosokkal beszélgetve kiderül: a megugró devizabetéti kamatszint egyik fő oka éppen a külföldre vitt pénz lehet. Mint suttogva több bankfiókban dolgozó is rebesgeti: decemberben és januárban a szokásos tízszeresét tette ki az eurókivét összege. Ennek a pénznek pedig jórésze ausztriai, illetve szlovákiai szolgáltatóknál landolhatott (nyilván ment azért belőle végtörlesztésre is). Megdöbbentő módon sokszor magukat a bankókat cipelték ki honfitársaink (ez önmagában értékvesztést hoz, hiszen ilyenkor a váltásnál a sokkal kedvezőtlenebb valutaárfolyamot alkalmazzák, szemben az átutalásnál megszokott devizaárfolyammal).

A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján úgy számoljuk: a 2011-ben a bankoknál tartott devizabetétek akkor maradtak volna változatlan szinten, ha a tavalyi záró állomány 1272 milliárd forintra rúg (figyelembe vettük a forint időközben bekövetkezett tíz százalékos értékvesztését is). Ezzel szemben a tényleges összeg 1084 milliárd forintot tett ki. Közel 200 milliárd forintnyi deviza tehát „elfüstölt”. Ez nagyjából egybevág azokkal a szakértői becslésekkel, amelyek körülbelül ekkora összeg apránkénti kiviteléről szóltak.

Logikusnak is tűnik a deviza „menekítése”. Részben azért, mert ez az az ügyfélkör, amely devizában takarékoskodásával már korábban is kifejezhette a forint iránti bizalmatlanságát. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az állam fizetésképtelensége esetén (amiről az év vége felé egyre több neves személyiség is lehetséges fejleményként beszélt) elsőként a devizabetétek kerülhetnek veszélybe. A végtörlesztéssel megszületett a minta (fejtegették nekem többen is akkoriban): a kormány nyomott árfolyamon kötelezővé teszi az átváltást.  (Ez azért – ha valaki hisz a bekövetkezésében – eléggé átértékeli a hozamra vonatkozó kalkulációkat.)

Látszik tehát, mint azt két korábbi bejegyzésünkben megírtuk (Ki kelt itt bankpánikot, Ingatlanba is menekül a pénz), szó sincs arról, hogy a bankokban ingott volna meg a megtakarítók bizalma. A hitelintézetek szenvedik viszont meg a dolgot. Mint látszik, például azzal, hogy szabályszerű harcra kényszerülnek (ha nem lenne muszáj, aligha adnának ilyen magas kamatokat) a devizabetétekért.

Aki rosszul választott magának önkéntes nyugdíjpénztárt, a magas költségek miatt csaknem 6 százalékkal fizet többet a legolcsóbbat választó társainál. Így az éves hozamnál is nagyobb összeget bukhat.

Mit is beszélek, az átlaghozam – legalábbis a mostani zivataros időszakokban – a kasszák többségénél legfeljebb álmunkban éri el ezt a hat százalékot. Bárki bármit mond, vagyonkezelő legyen a talpán, aki ekkora differenciát rendszeresen nyom nélkül el tud tűntetni.

Azt, hogy ez mennyire sikerült, akkor tudjuk majd meg igazán, amikor a pénzügyi felügyelet közzéteszi az átlagos díjterhelésről szóló számításait. Ebben nem csak a levont költségeket, hanem a vagyonkezelői, letétkezelői díjakat is figyelembe veszik. Aligha meglepő, hogy a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták: azoknál a pénztáraknál csapolták meg leginkább az egyéni számlákat, ahol a háttérben bank, vagy biztosító áll.

Mielőtt azonban valaki úgy vélné, emiatt már megérett az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer is arra, hogy az állam lecsapjon rá, néhány egyéb szempontot sem árt figyelembe venni. Elsősorban és főként azt, hogy legalább pontosan tudjuk, mi mennyi. Meggyőződésem, hogy leginkább maguk a tagok érhetnék el a pénztárak önkorlátozását. Ha ugyanis a drága kasszáktól tömegesen vándorolnának át az olcsóbbhoz, egész gyorsan csökkenésnek indulnának a díjak (ez jól látszik a biztosításoknál, ahol az online alkuszok belépése viharos gyorsasággal nyomta le az árakat).

A befektetési egységhez kötött biztosításoknál (unit linked) a költségekről igazán senki sem tud semmit. Hiszen a néhány éve bevezetett TKM (Teljes Költségmutató) csak egy tól-ig adat, de kétlem, hogy sokan tudnák, miről beszélek. (Pedig az általános 6-8 százalék elég brutális.) Amit nem ismerünk, az nem fáj? Dehogynem. Legfeljebb az ügyfél – ha szerencsés – nem igazán veszi észre. Plusz (mint azt már a néhány bejegyzésünkhöz fűzött kommentekből is láthattuk) belép az önigazolás: én igenis jól csináltam!

A legnagyobb fekete lyuk persze éppen az állam. A magánnyugdíjpénztáraktól lenyelt (sajna jórészt meg-, illetve el is emésztett) vagyon sorsáról semmi hír. Fogalmunk sem lehet, mennyire jó gazdaként kezelik azt a pénzt, amelynek költségeiről és hozamáról korábban annyi szó esett. A Mol és a Rába részvények vásárlása jó üzleti lépés – mondta éppen a napokban a kormánypropagandát nyíltan szolgáló egyik „elemző”.

Értem. Ha például a pénztárak vásárolnak részvényeket, akkor „eltőzsdézik” a tagok vagyonát, ha ugyanezt a kormány teszi, akkor megfontoltan, az ország népe érdekében cselekszik. Persze úgy, hogy a kapcsolódó kiadásokról (amit a mi zsebünkből fizetnek) eszük ágában sincs beszámolni. Persze ha meg is tennék, ki hinné el a számokat?

A végtörlesztés nagyon sokakban hagyott keserű szájízt. Nem véletlenül. A PSZÁF összesítéséből ugyanis kiderül: a devizaadósoknak több mint 80 százaléka nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. A döntő többség zsebből fizetett. Akik pedig az utolsó pillanatban mégis hozzájutottak az áhított forinthitelhez, már olyan magas kamatot fizetnek, hogy csak a futamidő hosszabbításának köszönhetően csökkent a havi részletük. (A hiteldíj számításaink szerint két teljes százalékponttal nőtt.) Nem kevés adósról van szó, a statisztikából ugyanis az is látszik, hogy a kölcsönök több mint felét januárban vették fel.
Megint nyertek tehát a bankok? Fenét. Ők így is métereset buktak, amit sokan egyáltalán nem bánnak. Abba ugyanis nem gondolnak bele, hogy a végtörlesztés miatt kerül többe a forintkölcsön. Ráadásul a drága hitelhez ugyancsak a végtörlesztés miatt alig lehet hozzájutni.
Nyertesei persze vannak a kormányzati akciónak. Azok ugyanis, akik zsebből tudták kifizetni devizahitelüket, mintegy 220 milliárd forintos árfolyamnyereséggel sétálhattak el. Nemzeti ajándék (amiben, mint azt több portálon is végigvették, jó sok politikus is részesedett). De csak azoknak, akik nem kerültek bajba, nem volt veszélyben a fedél a fejük felett, és nem fenyegette őket az éhezés réme sem. A számlát viszont mindannyian fizetjük.
Azok is, akik most a pokolian megdrágult forinthitel terheit nyögik (mert óvatosak voltak és nem devizában adósodtak el, esetleg éppen piszok drágán átváltották korábban kölcsönüket forintra). Meg azok is, akik annyira óvatosak voltak, hogy nem is vettek fel hitelt. Bóvliország lettünk, feketedik a gazdaság, magas a kamat, a munkahelyteremtés pedig inkább csak vágyálom. Egyre többen félthetik (joggal) még meglévő állásukat is.
A végtörlesztés persze csak az egyik olyan akció, ami ide vezetett. Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi beszédében „a középosztály érdekeit szolgáló kormányzati többségről" beszélt. Bár szerinte a kormány „kísérletet tesz arra, hogy egyesítse a középosztály és a leszakadó rétegek érdekeit”, az eddigi intézkedések erősen felfelé húztak. Orbán bízik abban, hogy a gazdaság hamarosan képes lesz növekedni. Hát, reménykedjünk. Jobb azonban, ha ezt nem nagyon tesszük. Például a lakossági fogyasztás növekedését nem segíti, hogy ma széles rétegeknek kell élire rakni a forintokat a megélhetéshez.
A felzárkóztatáshoz pedig milyen jól jöhettek volna azok a százmilliárdok (itt elsősorban az adórendszer átalakítására gondolok), amik a tehetősebbek zsebében landoltak. Ja, ha belegondolok, a végtörlesztés nem is a legnagyobb bajunk.

Nem kell belenyugodni, ha szívat a biztosító. Jó példa erre, hogy néhányezer forintos ügyektől többmilliós károkig fordulnak az ügyfelek eredményesen a békéltető testülethez. És lám! Ekkor már maguktól is fizetnek a biztosítók.


Sajnos az élet azt mutatja, hogy a biztosítók nem változnak. Amíg az ember csak fizet, csak fizet, addig mosolygó arcokkal és nagy-nagy ígéretekkel találkozik. Aztán amikor bekövetkezik a kár, amire biztosítást kötöttünk, és Isten bizony szerettük volna, ha nem történik meg, akkor kimutatják a foguk fehérjét. Valahogy ritkán sikerül úgy lezárni a történetet, hogy az ügyfél elégedett legyen. Aki nem áll ki a saját érdekeiért, azt bizony jelentős anyagi kár érheti.
Mert a biztosító fizethetne többet és korrektebben, de sokan beletörődnek abba az összegbe, amit kárkifizetésként kapnak. Hát ne tegyék! A Pénzügyi Békéltető Testület előtt ugyanis megváltozik a biztosítók viselkedése, és a teljes elutasítás helyett rögtön együttműködőkké válnak. Persze nem bíztatok mindenkit arra, hogy a PBT-hez forduljon, csak azokat, akik úgy vélik, átverte őket a biztosítójuk.
Az elmúlt időszak döntései ugyanis jól mutatják, hogy a többség jogosan fordult a testülethez. Volt, akinek közel 7 millió forintot hozott a békéltetés. A földcsuszamlás után lakhatatlanná vált ház után ugyanis az építési számlán lévő nettó összeget fizette csak ki a biztosító, az áfá-t, amit egyébként a tulajdonos ugyebár szintén kifizetett, valahogy nem akarta megtéríteni. Nem kellett ide a PBT határozata sem, a biztosító már a második meghallgatáson úgy döntött, hogy utalja a pénzt.  
De egészen kis összegű kárkifizetések (illetve ki nem fizetések) miatt is érdemes a testülethez fordulni. Jól látszik a biztosítási ügyek többségénél, ha az ügyfél kiáll az igaza mellett, a biztosító gyorsan visszavonulót fúj.

Talán az egyik „legszebb” történet az, amikor unit linked biztosítást sózott rá az ügyfelére az egyik bank úgy, hogy euró betétként adta el. A bank itt ügynökként járt el. Hatalmas összegeket vontak le mindenféle költség címén az átvert ügyféltől, mire az, hogy szabaduljon a unit-linked biztosítástól, a PBT-hez sietett. Végül visszakapta a teljes befektetett pénzét. Egy másik ügyfél pedig csaknem ezer euró költséglevonást kifogásolt sikeresen, ugyancsak unit linked biztosításnál.
Tehát lehet hőbörögni, de minek! Cselekedjünk! Ha a biztosító nem fizet rendesen, irány a békéltetető testület

Rossz hírem van: a magánnyugdíjpénztárakban a többség megtakarítása vesztett az értékéből. Az önkéntes pénztárakban még rosszabb a helyzet. Könyörgöm, csak a kormány ne mentse meg a pénzem!


Nem bírtam kivárni a tavalyi évről a hivatalos, PSZÁF által kiadott hozamokat, így nekiestem, hogy az egyébként kötelezően közzétett adatok alapján számoljak. Ahogy vártam, az eredmény lehangoló. Persze rossz volt a nemzetközi gazdasági környezet, ne is beszéljünk a hazairól. A kormány pedig gyakorlatilag kinyírta a magánnyugdíjpénztárakat. Csak az a helyzet, hogy mindenki ugyanolyan vacak körülmények között fektetett be, márpedig a hozamokban nagy a különbség.
Hogy ne az almát a körtével hasonlítsuk össze (klassszikustól idézek), a hasonló összetételű portfóliókat kell összevetni. A legkockázatosabb, növekedési portfólióban a legjobban az Életút teljesített. A tagok pénze 8,9 százalékkal gyarapodott. Míg a leggyengébb az OTP lett. A tagok pénze a negatív hozam miatt 7,89 százalékkal csökkent. Így csaknem 17 százalékpont a különbség a legjobb és legrosszabb hozam között.
Az Életút a kiegyensúlyozott portfólióban is nyerő volt a 8,54 százalékos hozamával, míg a vesztes az ING lett mínusz 1,38 százalékkal. A klasszikus portfólióban a Honvéd vitte a pálmát a 7,5 százalékos hozammal, a Dimenzió pedig az 1,9 százalékkal az utolsó. Az infláció tavaly egyébként kb. 3,9 százalék volt, így a többség pénze vesztett az értékéből.


Magánnyugdíjpénztári TOP-ok:

Klasszikus portfólió           Kiegyensúlyozott portfólió      Növekedési portfólió
 Honvéd         7,49 %                  Életút              8,54 %                          Életút            8,96 %
 Pannónia      6,91 %                  Quaestor          2,70 %                          MKB              0,85 %
 Életút            6,70 %                  Erste               2,51 %                           Honvéd          0,83 %


Az önkéntes pénztáraknál sem jobb a helyzet. Itt sajnos a teljes képhez meg kell várni a felügyeletet, ugyanis a pénztáraknak csak egy része teszi közé a számításhoz szükséges adatokat. Ráadásul van olyan pénztár, amelyiknek öt-hat portfóliója van, és van olyan, amelyiknek mindössze egy. Megpróbáltuk beszuszakolni őket a manyupoknál található kategóriákba. Így azt mondhatjuk, hogy a megtalálható adatok alapján a növekedési portfólióban a legjobb az AXA lett 2,26 százalékos hozammal, míg a legrosszabb az OTP mínusz 8 százalékkal. A kiegyensúlyozottnál 0,89 százalékkal ugyancsak az AXA nyert, és a vesztes a Honvéd lett, miután csak mínusz 2,1 százalékot hozott. A klasszikus portfóliót a Pannónia nyerte 7,17 százalékkal, míg a leggyengébb a Honvéd lett 1,52 százalékos hozammal. 

Önkéntes TOP-ok

Klasszikus                        Kiegyensúlyozott              Növekedési
 Pannónia    7,17%                   AXA    0,89%                            AXA    2,26%
 Budapest    5,99%                   Aegon    0,76%                        Allianz    -0,54%
 Allianz        4,41%                   OTP    0,66%                           Budapest    -0,99%

Nagyon nem mindegy tehát, hogy hol tartjuk a pénzünket. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a 10-20-30 évre szóló befektetéseket nem szabad önmagában egy év teljesítménye alapján megítélni. Nagyon nem szeretném, ha a kormány – ahogy tervezi – most rárontana az 1,3 millió ember 840 milliárd forintnyi önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítására azzal, hogy majd megvédi. Ne tegye! Majd megvédem én a pénzemet. Például úgy, hogy ha nem tetszik a nyugdíjpénztár teljesítménye, akkor váltok.