AZ ÉN PÉNZEM

Én nem tudom, mások miként vannak ezzel, de ahányszor komoly megszorításokat akartam bevezetni a háztartásban, valahogy mindig inkább nőtt, mint csökkent a kiadás. Az olcsóbb tisztítószerekből a megnövelt mennyiség sem mosta ki rendesen a ruhákat, a kajákat ki kellett dobni, mert senki sem ette meg. Az alacsonyabb árfekvésű mosogatószer (krém, tusfürdő stb.) kiütéseket okozott. A spórolás jegyében vett ruhákról pedig jobb nem is beszélni.

Szóval én béna vagyok (de szívesen tanulnék). Egyetlen dolog van azonban, amit úgy vélem, általában jól csinálok, és mivel ez most különösen aktuálissá vált, ajánlom mindenkinek. Az ilyen hideg időben a fűtés miatt csontszárazzá válik a lakás levegője. Ennek pedig mindenféle kellemetlen élettani következménye lehet. A pergamanné váló bőr, kicserepesedő száj mellett erősebben kell fűteni, ami drága, még tovább szárít… és így tovább. (Nekem meggyőződésem, hogy az idén elaltatott figyelmem – az idei tél eddig nem tett szükségessé a párásítást – miatt ébredtem az egyik reggel orrvérzésre.)

Már nagyanyáink is használtak vizes rongyokat, kis vízzel telt fém dobozkákat, de nekem egyik sem vált be. A rongyok szaga nem éppen kellemes, a radiátor rozsdásodik tőlük, a dobozkák pedig pillanatok alatt gusztustalan vízköves képződménnyé válnak. (Arról nem beszélve, hogy ezek a módszerek a mostani hideghez hasonló időben a halottnak  a csók kategóriájában  tartoznak.) Kipróbáltam már mindent. Az ultrahangos (jó drága) szupermasinák – amiket úgy árulnak, hogy a csapvízzel is jól használhatók – finom fehér porral terítik be a szobát. A meleg gőzt kibocsátóknál folyamatosan vízkőteleníteni kell, de még így is gyorsan tönkremennek. Egy berendezés szinte csak egyetlen szezont bírt.

Engedelmesen vásárolgattam tehát a desztillált vizet, de ezt valahogy mindig túlzott luxusnak éreztem (bár a bevásárlóközpontokban tényleg nem túl drágán szerezhetők be). Na most rátaláltam a spórolásra! Nagy műanyag lavórban és vödörben havat gyűjtök, azt a fűtőtest mellé teszem, és amikor kiolvad, leszűrve azzal töltöm fel a párásítót. Koszos és macerás dolog, de boldog vagyok. Hurrá, spórolok!

Csak nehogy elálljon a havazás!

A különböző hiteltípusok közül csak a lakáskölcsönök drágultak az elmúlt hónapokban. Már akad olyan személyi kölcsön (pedig ezek a hitelek hagyományosan a legdrágábbak közé tartoznak), amely alig kerül többe, mint néhány januárban felvett kiváltó forinthitel.  Gratulálunk! Ezt sikerült elérni a végtörlesztéssel, de persze a példátlan jelenséget más is magyarázza.

Az jól látszik, hogy amint elindult a végtörlesztés, milyen ütemesen emelték a bankok a lakáshitelek árát. Persze lehet kartellezést emlegetni, de azt senki sem tagadhatja, hogy üzleti szempontból ez teljesen indokolt lépés volt. Nem csak a végtörlesztés miatti veszteségek (ez a bankszövetség elnökének minapi becslése szerint 210 milliárd forint lesz), hanem az is alakíthatta a feltételeket, hogy a bankok éppen a legjobban fizető adósaikat vesztették el. (Ők tudták egyösszegben kiváltani devizahitelüket a nemzeti ajándékként adott kedvező árfolyamon).

A jegybanki adatokból is szépen látszik, hogy a végtörlesztés elindítása után 2011 utolsó negyedévében a különböző hitelfajták közül csak a lakáshitelek drágultak. A lakáshitelek átlagos költsége az éven belüli kamatperiódusnál (ide tartoznak persze a jellemzőnek tekinthető 3 és 6 havi Buborhoz kötött kamatozású kölcsönök) 0,74 százalékponttal emelkedett – egyetlen hónap alatt. A végtörlesztés szeptemberi elindítása óta a hiteldíj majdnem 2,1 százalékponttal vált 2011 végére magasabbá. Az MNB közleményében szerepeltetett számok kedvezőbbek, de ennél működött az átlag nagy varázslata.  Az átlagos adatok ugyanis sok mindent eltakarnak. Minden hiteltípusnál. Ezekben ugyanis szerepelnek például azok az egyedi, nagy összegű hitelek is, amelyeket a kiemelt ügyfelek különleges feltételekkel kapnak.

A lakáshitelezésnek amúgy betettek persze a gazdasági bajok is. Ki mer manapság hosszú távra eladósodni? Ha mégis akadnának elszántak, azokra meg eleve gyanakodva tekintenek a bankok, amelyek most szintén bizonytalannak látják a helyzetet. (A hosszú táv náluk is hosszú táv, hiába kapják a profitot a pénzközvetítésért és a különböző időtávok „összeillesztéséért” – de ennek boncolgatása messzebb vezetne.) Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy az ingatlanpiac is betegeskedik, itt van még a kilakoltatási moratórium, valamint a kvóta (korlátozzák milyen mértékben érvényesíthetik a fedezetet, de ne finomkodjuk: hány nemfizetőt dobhatnak ki a lakásából).

Maradnak tehát a nem jelzálog, hanem jövedelem alapú kölcsönök. Akad bank, amely ezek hiteldíját 12 százalékponttal (!) vitte lejjebb, másutt a mostani lakáshiteleknél alkalmazott áron már lehet személyi hitelhez jutni. Alaposan megnézik persze, kiknek adnak ilyeneket.

A fő a jövedelem nagysága. Úgy tűnik, ebben most jobban bíznak a bankok, mint az ingatlanban. Utóbbinál ugyanis a hitelkorlát önmagában lenyomhatja az árakat. Hogy a jövedelem jelen helyzetben szintén nem túl biztos (akinek ma van munkája, nem biztos, hogy holnap is lesz)? Reméljük, nem ez lesz a következő, amire rádöbbennek a hitelintézetek!

Átalakítaná az önkéntes nyugdíjpénztári rendszert a kormány. Az eddigi előzmények után talán nem meglepő, hogy ettől a hírtől görcsbe rándul a gyomrom. És ebben aligha vagyok egyedül.  

Már megint ez a fránya pénz! Mindenkinek elkezdenek villogni a dollárjelek a szemében és megkaparintaná, ha sok van belőle. Most éppen az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításába fogna a kormány. És én ettől már most rettegek. Ó, nem kevés pénzről van szó. Jelenleg mintegy 1,3 millió ember 840 milliárd forintnyi, nyugdíjra félretett vagyonáról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy fejenként átlagosan 646 ezer forintja van a tagoknak.
Ahogy az Origo megírta, „dolgoznak az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításának részletein Matolcsy György minisztériumában. A szektor képviselői a magánpénztári pillér felszámolása után némileg tartanak az újraszabályozástól.” Ezután a minisztérium megerősítette a hírt, a pénztárszövetség pedig csak annyit közölt, hogy a részletekről nincs információjuk.
Számomra már önmagában is ijesztő az a hír, hogy nincsenek hivatalos részletek, nincsenek hivatalos egyeztetések a szektorral. De a legijesztőbb talán az, hogy senki nem kíváncsi az 1,3 millió tag véleményére. Pedig az önkéntes nyugdíjpénztárak (persze akárcsak a gyakorlatilag kinyírt magánnyugdíjpénztárak) önkormányzati rendszerben működnek, és a tagok tulajdonában vannak. De valójában a banki, biztosítói hátteret nyújtó intézmények emberei ülnek a vezetésben, így hozzájuk lojálisak, nem a tagokhoz. A tagok jellemzően nem járnak közgyűlésre, nem gyakorolják a tulajdonosi jogokat, néhány igen aktív taggal bíró pénztár kivételével. Ez utóbbiak ágazati, munkáltatói hátterű pénztárak.
Ami az igazán nagy biznisz a rendszerben, az kérem szépen a vagyonkezelés. Amivel – láttuk a magánnyugdíjpénztárak esetében is – nagyon szépen lehet keresni. Amelyik pénztár tényleg a tagok érdekeit nézi, az versenyezteti a vagyonkezelőket, tekintettel van a költségekre. Amelyik saját érdekeket tart szem előtt (mármint a pénzügyi csoport érdekeit), az a csoport tulajdonában lévő saját vagyonkezelőnek ad munkát, nem tűz ki semmiféle elvárást ezért cserébe, és úgy csinál, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a könyveléstől kezdve minden kiszervezett munka annyiba kerül, amennyit a csoport leányvállalata leszámláz, és kész.
Most is nonprofit az önkéntes nyugdíjpénztárak működése. Ha pedig nyereség van (lenne), az a tagoké. Hogy valójában mégsem teljesen az, azt tényleg meg kéne változtatni. Információink szerint a tulajdonosi szerkezet átalakítása is az ötletek között van. Elindult a harc a színfalak mögött. Attól tartunk azonban, hogy ennek megint nem a tagok lennének a nyertesei.
Gondoljuk csak végig a magánnyugdíjpénztári történetet. Ami bizony nem a Fidesz-kormánnyal kezdődött. Már 2009 őszén a Bajnai Gordon kormányfő vezette MSZP-kormány úgy alakította volna át a tagok tulajdonában lévő magánnyugdíjpénztárakat, hogy azokat ingyen és bérmentve „odaajándékozta volna” a bankoknak, biztosítóknak. Örök időkre bebetonozva a tulajdonosi jogokat. Persze ezek a bankok, biztosítók tovább harácsolhatták volna a jövőbeli nyugdíjpénzeket. A verseny korlátos lett volna, a kisebb, ágazati pénztáraknak esélyük sem lett volna a fennmaradásra. Ez tehát a tagok számára nem lett volna jó rendszer. Mi történt? A parlament szépen megszavazta, majd az akkori köztársasági elnök (Sólyom László) úgy döntött, hogy nem írja alá a törvényt, mert az nem tette lehetővé, hogy azok a tagok, akik úgy érzik, hogy nem járnak jól, visszaléphessenek a tb-rendszerbe. Ez pedig az akkori köztársasági elnök szerint sértette a tulajdonhoz való, az alkotmány által védett jogot. (Hát, azóta változott az alkotmány és a köztársasági elnök személye is.) Ez éppen két éve történt.
Aztán jött a Fidesz-kormány és gyorsan magáévá tette a magánnyugdíjpénztáraknál összegyűlt közel 3 ezer milliárd forintot. Én azt gondolom, hogy a szocikormány megoldása sem lett volna jó, a Fidesz-kormányé pedig a rémálmaimnál is rosszabb. És most hozzányúlnának az önkéntes pénztárakhoz is. Persze hozzá lehet nyúlni, nyilván lehet rajta javítani. De nem először esnének orvosi szike helyett baltával a betegnek.
Mert bizony felmerült bennük, hogy legyen egy szép nagy állami önkéntes nyugdíjpénztár is. Hej, micsoda lehetőség lehetne, ha nem csak a vagyonkezelésen nyerhetne a kormány barátja szép összegeket (persze nem csupán magának), hanem az állam irányíthatná a tagok befektetéseit. Állami vagy haveri vállalatokba fektethetné a tagok pénzét, vagy akár állampapírokat vetethetne, ha már a piacon senkinek sem kellenek.
De persze mennek a háttérharcok az ellenérdekelt felek (bankok biztosítók) részéről is. A másik véglet az lenne, amikor ismét – akárcsak a SZÉP-kártya esetében – jól behatárolt érdekcsoportoknál lennének az állam által preferált önkéntes nyugdíjpénztárak, a többieket pedig szépen elsorvasztanák.
Hát ezért rettegek. Szemem előtt már az önkéntes kasszák körül is repkednek a balták.

Becslések szerint több tízezer biztosítót váltó autós adatait nem találják a rendszerben. Aki levelet kap erről, rohanjon a régi biztosítójához. Különben A0-ba sorolják.

Mint minden új rendszer, a központi kárnyilvántartó rendszer is gyermekbetegségtől szenved. És persze ennek árát az autósok fizetik. Ugyanis tavaly nyár óta a bónusz besorolásról az igazolást nem a korábbi biztosító állítja ki, hanem egy központi kárnyilvántartó rendszerből kell lekérdezni. A rendszerbe maguk a biztosítók töltötték fel az adatokat, és az előzetes hírek szerint ezek között sok hiányos és pontatlan. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) alsó hangon úgy számolt, hogy összesen 100 ezer autós adataival lehet gond.
Tavaly mintegy 850 ezren döntöttek úgy, hogy a kgfb-t másik biztosítónál kötik meg. Az alkuszok szerint így minimum 40-50 ezer gépkocsi-tulajdonos kaphat levelet az új biztosítójától azért, mert adatait nem találják. Ezeket a leveleket most kezdik el kiküldözgetni. Aki ilyet kap, lehetőleg ne iktassa egy automatikus mozdulattal a „szürke/fekete/zöld dossziéba” (ahogy sokan nevezik a szemetest), hanem rohanjon az alkuszához vagy a korábbi biztosítójához adategyeztetésre. Ellenkező esetben A0-ba sorolják, és az annak megfelelő díjat kell fizetnie. Ez már csak azért sem mindegy, hiszen a 30 százalékos baleseti adót a kgfb éves díjára vetik ki.
Idő még van, a kötelező díjának befizetési határideje február 29.

Bár a jegybanki kamatemelés – legalábbis egyelőre – megállt, az elmúlt hetekben is tovább kúsztak felfelé a betéti kamatok. A szemfülesek jól járhatnak, a lusták viszont veszítenek.


Nem mindegy, hogy melyik bankban és mennyiért kötjük le a megtakarításunkat. Bár a bankok az elmúlt időszakban emelték a nem akciós betétlekötések kamatát is, azért arra nagyon vigyáztak, hogy a legmagasabb kamatok ne járjanak automatikusan minden ügyfélnek. Továbbra is megfigyelhető, hogy a saját ügyfelek közül azok kaphatják meg a kiemelkedő ajánlatokat, akik „miközben fejen állva szavalnak, a bal lábuk kisujjával meg tudják vakarni a jobb fülüket”. Oké, túloztam, de ezzel talán sikerült érzékeltetnem azt, hogy mennyire szűk körnek jár az akciós kamat. Ehhez jellemzően sokat kell utalni, több banki terméket is igénybe kell venni, de meghatározzák azt is, hogy hányszor kell ehhez bankkártyával vásárolni.
Azt is díjazzák a bankok, ha új pénzt visz az ügyfél hozzájuk (legyen az akár régi, akár új kliens). Erre már többen is évi 9 százalék körül fizetnek. Nem mindegy azonban, hogy a 9 százalék 2 hónapra jár vagy 1 évre. Hiszen az akció lejárta után – ha szintén csak új pénzre adják a magas kamatot – csak a normál betéti feltételek szerint fizetnek, ami rendszerint jóval alacsonyabb.
Több bank is fizet 10 százalék feletti kamatot, ha a megtakarításunk egy részét befektetési jegyekbe fektetjük. Ezzel azonban legyünk nagyon óvatosak. Egyrészt nem tudhatjuk, hogy mekkora hozamot érhetünk el a befektetési jegyeken, amin – csak szólok – akár bukni is lehet. Másrészt kíváncsi vagyok, hogy a befektetési jegyet vásárlók mekkora hányada tudja, hogy mit is vesz valójában: mit jelent az a befektetés, mibe fektetik a pénzét és tisztában van-e a kockázatokkal, no meg persze a költségekkel. Ha ezekre „nem” a válasz, és csak a bank által ajánlott terméket vennénk meg, akkor eszébe ne jusson senkinek ide tennie a pénzét csak azért, hogy a megtakarításai felére két hónapon át évi 8 vagy 9 százalékot kapjon.
Fontos tehát, hogy az apróbetűket is elolvassuk az akciók láttán. Érdemes egyébként is odafigyelni a pénzünkre, és lekötni a folyószámlán megmaradó összegeket, hiszen ott továbbra is – jellemzően – a láthatatlan kategóriába tartozik a kamat. A bankok viszont nem jutalmazzák azokat az ügyfeleiket, akik egyébként is náluk teszik félre a pénzüket. A rendszeres megtakarítási programoknál egyáltalán nem emelkedtek a kamatok az elmúlt hónapokban. Folytatódik tehát a bankok és ügyfelek közötti csiki-csuki. A bank akciós kamatot ad, amit reklámozhat. Ezt csak a szemfüles, a pénzükre odafigyelő ügyfelek vehetik igénybe. A lejáratkor pedig vagy oda teszik a pénzüket, ahol újabb, jó akciót találnak (akár házon belül), vagy ha ezt nem tartják számon, nagyot buknak azon, hogy nem akciós, többnyire fele akkora kamaton ketyeg tovább a megtakarításuk. Esetleg nevetségesen alacsony kamattal csücsül a folyószámlán.