AZ ÉN PÉNZEM

A külföldi számlanyitások elharapódzása sokak fantáziáját megmozgatta. Egyik ismerősöm mesélte, hogy a bankjánál próbált érdeklődni a dologról. Ott lelkesen elkezdték ajánlgatni, hogy tegye pénzét euró alapú alapba, de nyithat devizaszámlát is. Dühöngött. Nem csak azért, mert teljesen félreértették (neki nem a forintban, hanem az egész országban ingott meg a bizalma), azért is, mert megnézte, mennyibe is kerülne neki a számla.

Néhány banknál tényleg elég durván számolják fel a költségeket. Nem egy pénzintézet akad, ahol fizetni kell akkor is, ha pénz érkezik. A következő évben ráadásul kifuttatnak néhány akciót, így a számlák fenntartása drágul. A devizaszámláknál különböző címeken is megsarcolják a magyarországi bankok az ügyfeleket. A fizetési megbízás módosítása 20 eurót is kóstálhat, ha pedig valaki bankinformációhoz szeretne jutni, az már 30 euróba is belekerülhet. A megbízás visszavonásáért, módosításáért 5-10 dollárt is legombolhatnak.

A devizánál általában is jobban észnél kell lenni. A trehány ügyfelek sokszor csak lázas telefonálgatással tudják helyrehozni egy-egy tévedésüket. A forintszámláknál ez többnyire sikeresen hajtható végre és különösen a pénztárcát sem terheli meg. Nem ez a helyzet azonban, ha valaki a nemzetközi átutalásnál vét (ahogy a hozzánk érkezett jelzésekből látjuk, manapság bőven akadnak ilyen tranzakciók). Érdemes koncentrálni az úgynevezett IBAN-számra, ennél ugyanis egy aprócska elírás (aminél a hazai bankszámlaszámoktól eltérően nem is feltétlenül sikít a rendszer) igen sokba kerülhet. Ennek oka, hogy a külföldi bankoknál automatikus a feldolgozás, de ha valami gond van, akkor kézzel kell intézni, amit keményen le is számláznak.

Kedves Honfitársaim, nem lenne mégis jobb maradni a mi kedves forintunknál?

Mára alig akad valaki, aki ne dühöngene a végtörlesztés miatt. Az igények bejelentésével most mindenesetre már nagyon sietni kell. Bár aki devizahitelét csak forintkölcsönnel tudná kiválatani, jobb ha nem nagyon reménykedik.

Nehogy segíts valamelyik barátodnak! – óvott egykori főnököm. Mint kifejtette, ha valakinek adok, az azt vagy alamizsnaként éli meg és utál érte, vagy úgy gondolja, igazán több is telhetett volna tőlem. A többiek viszont azon agyalnak, milyen piszokság valakivel kivételezni. Főnököm szerint ez a legjobb út ahhoz, hogy egyetlen barátom se maradjon.

A végtörlesztési agyrém során többször eszembe jutott az előbbi iránymutatás. Az analógia persze sántít, hiszen a kormány annyira szépen mosolygott a gazdagabbakra, hogy ők aligha haragudhattak meg. (Legfeljebb akkor, ha az ország egészére is figyelnek, ami azért nem zárható ki.) A többiek viszont nagyon csalódottak.

Erre pedig meg is van minden okuk. Az méltán dühöng, akik körültekintő és óvatos volt, és frankhitelét a kormányzati akció előtt forintra váltotta. Most nyögi a kedvezőtlen árfolyam miatt jócskán megnövelt hitelének hatalmas terheit. Mások azon borongnak, hogy a legtöbbet a nemfizetők kapják. Ha viszont bárki felveti, hogy a törlesztési részletekkel csúszók esetleg kifejezetten az állami segítségben bízva teszik ezt (mint egyik olvasónk a saját fülével hallottak alapján írja: igenis akadnak ilyenek), jönnek az őrjöngő levelek. Kaptunk ilyent is mostanában. (Hogy is van ez a barátokkal?)

Most frissen a közszolgálatban dolgozóknak a miniszterelnök által írt levélben kilátásba helyezett extra hiteltámogatása borzolja a kedélyeket. Pedig erről pontos részleteket éppúgy nem tudunk még, ahogy a részletüket legalább három hónapja nem fizetők számára kilátásba helyezett segítségről. A bankok és a kormány között született megállapodásból ugyanis még nem született meg a törvény (a parlamentnek ennél fontosabb dolga akadt, elő kellett például készíteni, hogy összevonható legyen a jegybank és a pénzügyi felügyelet).

A fő vonalak persze ismertek (kamatmentes gyűjtőhitel, a forintra váltott kölcsön 25 százalékának elengedése), de nagyon nem mindegy, hogy ki és milyen körülmények között élhet ezekkel. Gyanítható, hogy azért ez nem lesz olyan egyértelműen nagyvonalú nemzeti ajándék (azt a keretet már kimerítették a tehetősebbek). Ráadásul az sem zárható ki, hogy a közszolgáknak belengetett madzagon ugyanez a méz lesz.

Most mindenestre minden devizahitelesnek (akik ezt nem tette korábban) érdemes sietnie. Csak mintegy három napjuk maradt ugyanis arra, hogy végtörlesztési igényüket jelezzék a bankjuknál. Persze, ha a kiváltáshoz forinthitelt kell felvenniük, jobb ha nem nagyon reménykednek. A bankok ugyanis szinte minden módon igyekeznek ezt meggátolni. Az igazi dühöngés tehát valószínűleg csak most jön. A hitelhez nem jutók, a pontosan fizetők, az óvatosak, és ne feledkezzünk meg arról a többségről sem, akik egyáltalán nem vettek fel devizahitelt (netán helyette a drágább forintban adósodtak el)…, mindenki haragos. Érthető okból.

A kormánynak azonban mégis maradtak bőven barátai. Na, ez az ami nem semmi teljesítmény. Vagy csak látszat?

A magyar nyelvű ügyintézést hirdető (meglehetősen rossz feltételeket alkalmazó) ausztriai bankoknál hirtelen megnőtt az ügyfélforgalom.  Akad olyan határmenti pénzintézet, ahol a két ünnep között már minden időpont betelt, annyi magyar jelentkezett be számlanyitásra.

 Nagyon régen olvastam egy novellát. Ködös emlékeim szerint ebben azt írták igen plasztikusan le, hogy a metrón az Ördög csinál mindenféle csúnya és szélsőséges dolgot, egészen addig, amíg az egyik utas azt nem mondja: ezt NEM HISZEM EL! Erre szétrobban a kép, és visszaáll a rend. Na, én mostanában igen sokszor mondogatom ezt, de valahogy még sem változik semmi.

Az országunk már nem köztársaság, a legfőbb bírói fórumot tulajdonképpen kasztrálták, a médiatörvény leple alatt épp az ellenzék egyik rádiós fórumának elhallgattatásán dolgozik a kormányzat. Már hajszál választhat el minket attól, hogy egy kedvenc lovat nevezzenek ki szenátorrá. Jut eszembe, szenátorasszonyunk már van. Erről meg valamiért a nyugdíjpénzek lenyúlása ugrik be. A háromezermilliárd már elpárolgott, most az ország devizatartalékára kacsingatnak. Nem nehéz elképzelni, hogy a lenézett pénzpiac ezzel mit művel majd. Köddé teszi, és a nyomát is elfújja.

Mindez szabadságharcként, némi pökhendi mázzal bevonva és a teljes tudatlanságot feltételező szósszal leöntve tálalják nekünk. Az egyik olvasónk szerint mi (általában a közgazdászok) látjuk teljesen rosszul a dolgokat. Mikor, mely évszázadban szerette az eltérő szokás-rendszerrel, kultúrával rendelkező magyarokat a nyugati vagy az Amerikából diktált külföldi tőke – kérdi. Ő a krisztusi szeretet jegyében úgy látja: az lenne az első feladat, hogy végre merjük felvállalni másságunkat, más emberi habitusunkat. (Levelében nem ez az egyetlen, amit nem teljesen értünk.)

Nos, neki és még biztosan nagyon sokaknak nyilván tetszik az, ami itt történik. „Másságunk felvállalása” viszont kicsit problémás lehet a XXI. században, Európa közepén. Persze meg lehet próbálni. Úgy tűnik, azt hogy ez milyen eredménnyel járhat, egyre többen vélik tudni. Vastag sugárban megindult ugyanis (úgy az IMF távozását követő napokban) az országon túlra azoknak a pénze, akik mindennek, csak nem a leggazdagabbaknak nevezhetők. Ez egyébként abból is látszik, hogy a magyar nyelvű ügyintézést hirdető (meglehetősen rossz feltételeket alkalmazó) ausztriai bankoknál nőtt hirtelen meg az ügyfélforgalom.  Olyan emberek ülnek autóba és viszik ki kis megtakarított pénzecskéjüket, akikről soha senki (még önmaguk sem) feltételezett volna ilyesmit. Akad olyan határmenti bank, ahol a két ünnep között már minden időpont betelt, annyi magyar jelentkezett be számlanyitásra.

Rettegve gondolok arra, hogy az eddigi tapasztalatok alapján mit és miként tett a kormányzat azokkal, akiket ellenállóknak tartott. Új devizaszabályok jönnek, esetleg megpróbálják lezárni a határokat? Vagy a tévelygőknek megengedik, hogy fix árfolyamon átváltva egy állami banknál helyezzék el hazahozott pénzüket, cserébe megkapják az „Ön elfogadható állampolgár” címét?

Utóbbiakat persze tekintse mindenki csak képzelgési képességeim bizonyítékának.  Én amúgy ezeket leírva is egyre litániázom magamban, hogy „nem hiszem el”. Hátha egyszer valaki, valahol meghallja, és varázsütésre visszahozza azt a nem bóvli országot, amire egykor nagyon büszke voltam.

A kormány a bankokat szívatja, azok meg minket. Ha mindenáron végtörlesztenénk, és ehhez hitelre van szükségünk, akkor végre úgy akadályozhatják az egészet, hogy tiszták maradnak a felügyelet szemében. 

Különböző trükkökkel próbálják akadályozni a bankok a végtörlesztést, ennek legegyszerűbb módja az, ha nem adnak forinthitelt. Vagy mégis adnak, csak a szükségesnél kevesebbet. Így széttárhatják a kezüket: mi segítettünk volna, de hát…

A következő történetet egyik olvasónk küldte:

„A hiteltartozásom 25 millió 770 ezer forint 180 forintos árfolyamon. November elején telefonáltam a banknak: tudnának-e hitelt adni, ha 12 millió forintot kifizetek. A bank a hitelt megígérte. November 28-án a fiókban ezt személyesen is megismételték: minden feltételnek megfelelek, jó a fizetés, a lakás értéke is, minden rendben, két-három nap alatt megvan a jóváhagyás, és megkapom a 13,7 millió forintot 20 évre. Amikor hétfőn bementünk szerződni, kiderült: a bank nem adja meg a 13,7 milliót, csak 12,21 milliót, és nem 240 hónapra, hanem 312 hónapra. Indoklás nincs. Valami olyasmit azért mondtak, hogy közben szigorodtak a feltételek.”

Az ügyfél tehát vagy összeszedi a hiányzó 1,5 milliót, vagy hoppon marad. Vészesen közeleg ugyanis a január végi határidő, amit február végéről hoztak előre a múlt héten. Sokat nem tehet az adós, ugyanis a bankoknak nem kötelező forinthitelt nyújtaniuk a végtörlesztéshez. Így egyáltalán nem biztos, hogy találna másik pénzintézetet, ahol elég kölcsönhöz juthatna.

A történet különösen bosszantó lehet még abból a szempontból is, hogy annak idején azért vett fel a család ekkora hitelt, mert nem sikerült eladni a korábbi lakásukat. Miután az elkelt (csak közben nagyot gyengült a forint) a pénzt ott tartották a kölcsönt nyújtó banknál vezetett számlán. Éveken át ott kamatozott, a hitel részleteivel pedig nem csúsztak. (Az igényelt forinthitel havi részlete a végtörlesztés után 100 ezerrel lett volna kevesebb, mint a mai, devizahitel utáni törlesztő.) Így legyél jó adós! És ennyit a pozitív adóslistáról is! Mert hiába vagy a világ legjobb adósa, ha akarnak, megszívatnak.

Várjuk olvasóink történeteit a végtörlesztésről az olvaso@azenpenzem.hu címre.

Egyedül a bankbetéttel rendelkezők örülhetnek a jegybank tegnapi kamatemelésének. Több banknál ugyanis automatikusan többet fizetnek a pénzükre.

Vitatkozhat/neheztelhet/hisztizhet a Nemzetgazdasági Minisztérium a jegybankkal a tegnapi kamatemelés miatt, de az MNB nem tett mást, mint követte a pénzpiaci folyamatokat. Most tehát a jelzáloghitelek egy része is átárazódik, hiszen van, amelyiknek a kamatát a jegybanki alapkamathoz kötik. Amelyik kölcsön ára a Buborhoz (budapesti bankközi kamatláb) igazodik, az úgyis átárazódott már automatikusan, amikor a bankközi kamatláb emelkedett.  

Örülhetnek viszont a megtakarítók. Az utóbbi időben ugyanis – főként a hosszú távú lekötéseknél – kezd elterjedni a változó kamatozás, ami szintén jegybanki alapkamathoz igazodik. Persze különben a kutya sem kötné le alacsony kamattal hosszú távra a pénzét, ha tudja, hogy kamatemelések jönnek. Márpedig sorra jönnek még, erről maga a jegybankelnök biztosított minket tegnap.

A tartós befektetési számlák (tbsz) között több is akad, amelynél megjelent az alapkamathoz rögzítés. A CIB Maraton Takarékszámlája a jegybanki alapkamatnál mindössze negyed százalékponttal fial kevesebbet, az AXA a TisztaHaszon számlánál vállalta: az ötéves megtakarításnál 1,5 százalékpontig követi a jegybanki kamatemelést. A Budapest Bank (BB) pedig holnaptól 0,5 százalékponttal emeli a tbsz kamatát.

A következő napokban várhatóan több bank is kamatot emel, így érdemes a legújabb kamatokra vadászni.