AZ ÉN PÉNZEM

Egyre többen nem fizetik a hitelüket abban bízva, hogy az állam kihúzza őket a bajból. Mások a teljes pénzpiaci összeomlásra várnak, hátha az elsodorja a tartozásokat is. Rossz hírünk van: az adósság nem vész el.

A PSZÁF legfrissebb jelentéséből az derül ki, hogy nem csak azok nem fizetik a devizahitelüket, akik anyagilag nem bírják, hanem sokan azok közül sem törlesztenek, akik megtehetnék. A magyarázat egyszerű: a kormányra várnak. Egyre nagyobb a nem teljesítő hitelek aránya, és – idézem a felügyeletet –„e tendenciát tovább erősíti a devizahiteleseket segítő intézkedésekkel kapcsolatos várakozások miatt lecsökkent fizetési hajlandóság és a korlátozott portfoliótisztítási lehetőségek”.

A bankok nem szívesen beszélnek a problémáról, nehogy öngerjesztő folyamatként általánossá váljon. Pedig sokan ábrándokat kergetnek arról, hogy majd a kormányunk/cáratyuska/mindenható kisegíti őket. A kormány ugyan kiegyezett a bankokkal, de a devizahitelek forintra váltását és a tartozás egy részének elengedését szigorú feltételekhez kötik. Akik ebbe nem tartoznak bele, az otthonukkal játszanak.

Vannak olyanok is, akik a pénzpiacok teljes összeomlására várnak. Hátha bedől az euró, hátha összedől a magyar pénzpiac is, jön a hiperinfláció, és előbb-utóbb nem lesz forint sem. És ez az egész elsodorja majd a tartozásukat. Rossz hírünk van: tartozás nem vész el. Egy ilyen „világvége” forgatókönyv esetében is csak az történik, hogy a megtakarításunk, az tényleg eltűnik. De a hitel nem. Akkor jönnek az égbe szökő kamatok (a kilencvenes évek elején 30 százalék feletti lakáshitel kamatok voltak), vagy bármilyen új pénznem bevezetésekor arra számolják át a tartozásukat. Csak az akkor jóval több lesz. Ebben „bízni” tehát botorság.

Illúzió, hogy ha deviza helyett forintban lesz a hitelünk, kevesebbet kell majd fizetnünk. Főként akkor, ha ilyen fantasztikus gazdaságpolitikát űz a kormány.

A devizahitelek felfutásának időszakában a bankokkal kötött szerződések finoman szólva is csak az egyik fél érdekeit képviselték, és ez nem az adós volt. A hitel díját úgy változtathatták a bankok, ahogy akarták, mindez pedig szép szakkifejezésekbe burkolva jelent meg a hivatalos papírokon.

Sok választásunk nem volt, vagy kápéban fizettük ki a lakást, vagy olyan hitelszerződésbe mentünk bele, ami lehetővé tette az egyoldalú módosításokat. Akkor kellett volna referencia-kamathoz kötni a kölcsönök árát.

A válságnak és a kormányokon átívelő fantasztikus magyar gazdaságpolitikának köszönhetően elszálló árfolyamok oda vezettek, hogy megugrottak a törlesztőrészletek, és tömegesen váltak fizetésképtelenné az emberek. Volt olyan bank, amelyik tényleg csak a piaci változásokat hárította át, volt, amelyik még azt sem teljesen, és volt, amelyik annyit emelt, amennyit nem szégyellt. Mert a szerződés ezt lehetővé tette számukra.

Jövő év áprilisától azonban már csak referencia kamathoz lehet kötni a jelzáloghitelek árát, így nem lesz mód arra, hogy önkényesen módosítgassák azokat. De arra sem lesz lehetőség, hogy kevésbé emelkedjenek a kamatok, mint a referencia kamat. Mert további hiteldrágulás jön, abban biztosak lehetünk. A kutya sem akar magyar állampapírt venni. Amióta bejelentették a végtörlesztést, 1,1 százalékkal emelkedett a 3 hónapos Bubor (budapesti bankközi kamatláb). A bankok nagy része már ilyen kamatokhoz köti a jelzáloghiteleket, tehát ezek ára ennek megfelelően drágult az elmúlt hónapokban. A hosszú lejáratú, 15-20 éves hitelek egy részénél akár havonta új törlesztőrészletet fizethetünk, ha változnak a pénzpiaci kamatok.

Mert szabadságharc ide vagy oda (nevezheti a kormány aminek akarja), bizony a külföldi tőkétől függünk. Ha az menekül, akkor az égbe szökhetnek az állampapírok hozamai, és vele együtt a mi jó kis forintban tartott hiteleink ára is.

Aranyvasárnapra hiány lehet a legdivatosabb ajándékokból. Fogyóban a legjobb áron kapható konzolok, több gyermekjáték már hiánycikk.

Azok jártak a legjobban, akik időben megvették az ajándékokat karácsonyra. Az elmúlt héten vásárlóként körbejárva a boltokat azt tapasztaltuk, hogy hiába van határozott elképzelésünk, azt módosítani kell. A magas árkategóriás ajándékok közé tartozó játékkonzolok közül például a PS3 és Xbox 360 GB alapgépeket már nem nagyon lehet kapni, csak játékkal egybecsomagolva árulják. „Már csak pár darab van belőle, és 20 rendelés érkezett” – mondta az egyik bolt eladója. Szerinte néhány napon belül be is zárhatnának az ünnepekre, mert a nagyker is kifogyott, idén már nem valószínű újabb szállítás. A kisebb memóriájú konzolokból (amelyek ár-érték aránya sokkal rosszabb) még volt némi készlet. Azokban az üzletekben volt még választék, ahol ugyanezeket a konzolokat már másfélszeres áron adták.

A nyolcvanas években hiánycikk volt a Lego. Ha ősszel valahova szállítmány érkezett, kígyózó sorokban álltak a szülők, hogy a fizetésükhöz képest iszonyú magas árat kifizethessék erre a különlegesnek számító karácsonyi ajándékra. Hónapokkal előre készültek, mert tudták, hogy akkor kell megvenni, amikor kapható. Nos, ilyen hiánygazdaság ma már nincs, de a választék egy héttel karácsony előtt meglehetősen szűkös. Nem találtunk ömlesztett, nagy dobozban kapható Legot vagy Duplot. Java játékból is több helyen kellett a szettek után kutatni.  

A bevásárlóközpontokban is találtunk üres polcot a játékosztályon, újabb szállítást már nem ígértek. Aki hétvégére vagy a jövő hétre hagyta a bevásárlást, készüljön fel arra, hogy a nagy bevásárlási rohamban vagy mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, vagy módosítania kell az elképzeléseit.

Matolcsy György tegnapi bejelentése a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban egyértelművé tette a kormány álláspontját: velünk tartasz, vagy megsemmisítünk.

Már nem egyszerű zsarolás az (mint egy évvel ezelőtt), ahogy a magánnyugdíjpénztári tagokat sarokba szorítja a kormány, hanem nyílt fenyegetés, gyakorlatilag a jövőjüktől történő megfosztás. Mert élj meg úgy nyugdíjas korodban, hogy egész életedben fizettél, de nem kapsz vissza semmit.

Forr a 8341 lájkkal rendelkező „El a kezekkel a nyugdíj-megtakarításoktól” Facebook-csoport. Az üzenőfalon melegebb éghajlatra küldik az emberek a kormányt, és annak tekintik a lépést, ami valójában: lopásnak. Szerveződik az újabb tüntetés, és a tagok arra bíztatják egymást, hogy forduljanak az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Erről a Magyar Helsinki Bizottságtól is lehet tájékoztatást kapni.

A harcos hangokon túl nagyon sok olyan véleményt olvastam, hallottam, ami arról szól, hogy el kell hagyni ezt az országot: „Ha dolgozom, levonják tőlem a járulékot, de úgysem kapok nyugdíjat, akkor miért dolgozzak itt?”

Egy tegnapi beszélgetés apa és 14 éves fia között:

„- Na, fiam, a kormány most vette el a nyugdíjamat. Gyere, beszéljük meg a dolgokat. Minden pénzt arra áldozunk majd, hogy felneveljünk, taníttassunk titeket. Menjetek külföldre dolgozni, mi anyáddal utánatok megyünk, és ti fogtok eltartani. Szerencse, hogy hárman vagytok, így nem lesz akkora a teher.

- Külföldre! Jaj, de jó! De apa, ne már! Tényleg nekem kell eltartani titeket? Akkor én hogy leszek gazdag?”

A károk, amiket a kormány okoz, jóval nagyobbak annál, mint elsőre látszik. Adva van 100 ezer, tudatosan a magánnyugdíjpénztárt választó „rebellis”. Ők úgy gondolták, hogy megéri maradni. Nem véletlenül nem léptek át a tb-rendszerbe, hanem saját döntésük alapján elzarándokoltak erről nyilatkozni. Bár az őket megkülönböztető eddigi jogszabályok is – még ha az Alkotmánybíróság nem akar vagy nem mer dönteni erről – alkotmányellenesnek velük szemben, a mostani bejelentések – ha lehet ezt fokozni – sokszorosan azok. Egyelőre ugyanis fizethetnek a tb-nek, de nem jogosultak cserébe semmire sem, és hivatalosan nem is juthatnak vissza a tb-rendszerbe, csak akkor, ha a pénztáruk megszűnik. Ha ily módon mégis visszakerülnének, nem kaphatnak reálhozamot sem. (Hát kellett nekik ellenállni!)

Csakhogy a történtek után ember nem lesz kis hazánkban, aki ebben az országban akarna felhalmozni és megtakarítani. Nem csak ez a 100 ezer ember, hanem mások sem. Sokan ugyanis azért nem maradtak pénztártagok, mert féltek. Aki bármiféle állami szektorhoz kötődő cégnél dolgozott, nem mert nyilatkozni a maradásról. Azt mérlegelte, hogy fontosabb MOST megtartani a munkáját, mint 20-25 év múlva nyugdíjat kapni. Csakhogy a zsarolásnak akkor engedők szájíze is keserű. Ők sem itt akarják tartani a pénzüket. Szólok, hogy MÉG az Európai Unió tagjai vagyunk. Egyre többen döntenek a külföldi megtakarítás mellett. De ha itt nem lesz pénz, akkor miből fog ez az ország megélni?

Egyre többen kuporgatják készpénzben a megtakarításukat, a bankbetétek közül pedig a néhány hónapos lekötés a nyerő. Mindenki mozgósítható tartalékokat akar.

Majd szétrepeszti a bizalom az ország lakosságát a hazai gazdaság és gazdaságpolitika iránt. (Gúnyos mondat – a szerk.) Mindent elmond a mai helyzetről az, hogy folyamatosan nő a készpénz mennyisége a gazdaságban, december elejére már megközelítette a 2,7 ezer milliárd forintot. Persze minden évben megnő (főleg decemberben) a kápé mennyisége, de ez idén még éppen nem látszódhat. Az viszont nagyon is jól látszik a jegybank statisztikáiból, hogy május óta meredeken emelkedik a kápé az országban.

A bankbetétesek döntő része pedig 3 hónapnál rövidebb futamidőre köti le a pénzét, a hosszú távú megtakarítások nem nagyon nőnek, dacára annak, hogy év vége van, és ilyenkor szokás adókedvezményt nyújtó termékekbe fektetni. A rövid távú befektetés egyébként ma nagyon is ésszerű, mert újabb kamatemelésre lehet számítani. Szomorú azonban, hogy nem annyira a tudatos befektetés, mint inkább a félelem miatt rövidek a lekötések. Könnyebb egy rövid futamidejű betéthez hozzájutni, ha szükség van a pénzre, hiszen kicsi a betétfeltörés miatti kamatveszteség.

Ugyanakkor sokan tartanak otthon készpénzt vésztartalékként, bár ez nem túl biztonságos módja a takarékoskodásnak. Betörésnél a biztosító semmit sem, vagy csak nagyon korlátozott összeget térít. Ráadásul kamathoz sem jutunk, így a pénz csak veszít az értékéből. Erre persze a válasz az, hogy legalább bármikor hozzá lehet férni, és állam bácsi sem teheti rá a kezét.

A nyugdíjpénztárak államosítása óta ugyanis az a népi hiedelem tartja magát, hogy ezután majd a bankszámlák jönnek, ha nem lesz miből finanszírozni az országot. Bizony, sokan beszélnek erről baráti körökben.

A jogbiztonságba vetett hit sérült ugyanis az elmúlt másfél évben, miközben dúl a gazdasági válság, és jövőre még rosszabb helyzetre számíthatunk. Jó kis bizalomerősítésre lenne szükség ahhoz, hogy megváltozzanak a tendenciák. Lehet ugyanis hitvitázni, az viszont tény, hogy az otthonokban egyre több a kápé.