AZ ÉN PÉNZEM

Túlélésre játszik az egész ország, a lakosság azon töri a fejét, miben tartsa a megtakarítását. Közbeszéd tárgya lett az államcsőd. Ki gondol most hosszú távra?

Nem kezdek annak felsorolásába, hogy mennyi kárt okozott ez a kormány az országnak, mert most csak egyről szeretnék írni. Arról, hogyan „sikerült” az egyébként borzasztóan alacsony hosszútávú öngondoskodás iránti igényünket lenullázni, miként vesztette el a bizalmát a lakosság abban, hogy érdemes 20-30 évet előre gondolkodni.

A válság önmagában megtépázta a megtakarításainkat (már akinek volt), sokan nyúltak a nyugdíjra/gyerek taníttatására/lakás vásárlására félretett pénzükhöz, hogy túléljenek. Egyre többen szabadítják fel a hosszú távra lekötött pénzüket, hogy mozgósítani tudják, ha szükség lenne rá. Ez nem a kormány hibája.

De az igen, hogy a magánnyugdíjpénztári pénzek tavalyi államosítása után tömegesen kezdték mondogatni az emberek: többet itthon nem teszek félre. (Jó, nem vagyok egy statisztikai hivatal, de elég széles az ismeretségi köröm, ráadásul folyamatosan kapjuk az olvasói leveleket.)

De betett a végtörlesztés is rendesen. Pillanatok alatt illantak el családi megtakarítások, hogy kifizessék az adósságot, attól rettegve, hogy mi lesz, ha a svájci frank vagy euró árfolyama olyan magasságokba repül, ami elsöpörheti a teljes családi vagyont.

Aki pedig nem tudott/tud végtörleszteni, az éppen a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően tényleg egyre nehezebben tud majd fizetni. (315 forint körül jár az euró, a svájci frank árfolyama 259 forint felett van.)

A december utolsó napjaiban történtek (IMF idő előtti távozása, az új MNB-szabályozás, Lázár János beszólása, hogy izguljon az IMF, végülis neki tartozunk, az ő pénzéről van szó) sokaknál betették a kaput. Akik eddig nem hitték el, hogy mindez igaz lehet, hanem csak egy politikai játszma részének tartották a képtelen nyilatkozat-hegyeket, azok is megijedtek: nyakunkon az államcsőd. Ezt fejelte meg december utolsó napjaiban az Erste Banknak küldött Lázár-levél, amelyben a kormánypárti frakcióvezető nem is burkoltan fenyegeti meg a bankot, ha az árfolyamveszteséget nem osztja meg Hódmezővásárhellyel.

Kérdem én: ha az IMF-nek izgulnia kell a pénze miatt, és az Erste Banknak is, akkor mi a helyzet velünk, egyszerű állampolgárokkal? A MI pénzeink vannak a bankokban, azt hitelezik ki másoknak. Ha az állam megteheti, hogy a nemfizetést lebegteti a külföld orra előtt, városokat finanszírozó bankot zsarol egy kormánypárti városvezető/frakcióvezető, közbeszéddé válik az államcsőd, akkor mi lesz a bizalommal, ami a pénzügyi rendszert fenntartja? Mi lesz a pénzünkkel? Ki fog itt hosszú távra gondolni? Amikor rövid távra sem lehet.

Emelkedő hitelkamatokkal köszönti az új esztendő a végtörlesztőket és a lakáskölcsönt igénylőket. A pénzpiaci kamatokhoz igazodó hiteleknek egyelőre csak a hátrányát érzékelhetjük, nem lesz tőle átláthatóbb a piac. Sőt…

Éveken át mondogathattuk – joggal -, hogy a bankok úgy alakítják a hiteleink árát, ahogy ők akarják. A szerződésekbe szép jogi nyelvezetbe csomagolva azt írták, hogy akkor és úgy módosíthatnak, amikor és ahogy akarnak. Semmi sem kötötte a kezüket. Egyik ismerősöm pár évvel ezelőtt a hitelszerződés aláírása előtt pattant fel a bankfiókban és hagyta az egészet a fenébe, mert úgy gondolta, hogy ebbe nem mehet bele. Más kérdés, hogy volt elég pénze ahhoz, hogy ne legyen rászorulva a hitelre.

Most megkapjuk a referenciakamathoz kötött hiteleket, de nehogy azt higgyük, hogy ettől nekünk jobb lesz. Igaz, hogy csak áprilistól kötelező a bankoknak a jelzáloghiteleik kamatát a pénzpiacokhoz kötni, de a végtörlesztéshez felhasználható forint kölcsönök többségénél és a normál lakáshitelek nagy részénél is ezt alkalmazzák már.

Ennek köszönhetően nem évente vagy félévente, hanem akár havonta, automatikusan változik majd a kamat és vele együtt a törlesztőrészlet. Ne legyenek kétségeink! A következő időszakban – jósok jelentkezését várom, hogy ez milyen hosszú lesz – folyamatos kamatemelés jön.

Erre tesznek még rá egy jó nagy lapáttal a bankok azzal, hogy nem egy meghatározott áron adják a hitelt, hanem –tól -ig felárat pakolnak a referenciakamatra. Több kategóriába sorolják az ügyfeleiket, és csak a legjobb adósok kaphatják meg legolcsóbban a kölcsönt. A különbség nem kevés, akár 2,5 százalékpont is lehet.

Azt persze sejthetjük, hogy az adósminősítés mi alapján történik (jövedelem, hitelmúlt, ingatlan értéke, megtakarításunk), de nem tudhatjuk biztosan, mitől fogunk a legjobb vagy a legrosszabb kategóriába tartozni. (Van olyan bank, amelyik 9! kategóriát használ.) Mert ezt nem kell nyilvánosságra hozni. Így csak a hitel aláírásakor fog kiderülni, hogy végül mennyi kölcsönt, milyen hosszú futamidőre és milyen kamaton kapunk. Ahogy megírtuk, egyik olvasónk is ezzel szembesült, aki végtörlesztéshez igényelt hitelt, és amikor bement a fiókba aláírni a szerződést, nem kapta meg a 13,7 milliót, csak 12,21 milliót, és nem 240 hónapra, hanem 312 hónapra. Indoklás nem volt.

Nesze neked átláthatóság!

A pénzpiaci adatok alapján a 2011-es év biztosan kiérdemli a „felejtsük gyorsan el” címkét. Még retteghetünk persze, hogy 2012-ből visszatekintve egészen barátságos napoknak tűnnek majd a mögöttünk levők. Azért én még remélem, nem így lesz, már csak a ma esti pezsgőzés miatt is – nem akarom az üdvözlést azzal a formulával megejteni, amit néhány kétségbeejtő helyzetben levő olvasónknak már írtam: Boldog(abb) Új Évet annál, mint ami most látszik.

Örömre mindenestre most nem sok okunk van (akadnak persze, akik kifejezetten lubickolnak a mostani helyzetben, de velük inkább nem foglalkoznék). Összegyűjtöttünk néhány adatot arról, hogy szigorúan a pénzünk szempontjából honnan hová jutottunk egy év alatt. A pénzpiaci kamatok 1,4 százalékponttal emelkedtek, az állampapírpiaci referenciahozam pedig majdnem 1,8 százalékponttal nőtt. Az ország finanszírozását szolgáló ötéves lejáratú kötvényeket csak ennyivel drágábban lehet eladni a másodpiacon.

Ezek a számok pedig korábban sem voltak éppen elhanyagolhatóak a mindennapi élet minősége szempontjából. Jövőre azonban a referenciakamat alkalmazásának kényszere miatt közvetlenül a saját bőrén is érzékeli minden adós. Sokan úgy gondolják, hogy ez még mindig jobb, mint amikor a bank a maga kénye-kedve szerint rángatja a kamatokat. Nos, a számok ebből a szempontból elég meglepő dolgokat mutatnak. A lakáshitelek kamata ugyanis novembertől novemberig (ennél frissebb adat nem áll rendelkezésre) 0,8 százalékponttal nőtt. Ebből pedig úgy tűnik, hogy a bankok igenis tompították a folyamatokat. Különösen akkor lenne így, ha a végtörlesztési agyrémet kiszűrnénk. Persze akkor maguk az adatok sem így néznének ki.

Vannak viszont, akik nyertek. Ráadásul jobban, mint amit a pénzpiac indokolt volna. Az éven túl lekötött betéteknél ugyanis a kamat (ismét csak 2010 novemberétől 2011 novemberének végéig) 1,72 százalékponttal nőtt. Sajna azonban közülük is mind többen pottyanhatnak ki a nyertesi pozícióból. Az idei harmadik negyedévben száz megkérdezettből már csak 16 válaszolta azt, hogy rendelkezik megtakarítással – derült ugyanis ki a Raiffeisen Bank és a GfK közös megtakarítási felméréséből. Ezzel egyébként a lakosság megtakarítási képességének indexe mélypontra süllyedt.

A lakosság a jövőt illetően is borúlátó, többen arra számítanak, hogy tartalékaik és jövedelmük is csökken. Érdemes kiemelni, hogy a kutatás megtakarítási attitűdre vonatkozó kérdéseiből az tűnt ki, hogy nőtt a bankok iránti bizalom. Hasonló következtetés egyébként több más felmérésből is levonható.

Lehet, hogy a bankellenes hangulatot csupán egy szűkebb, bár annál hangosabb réteg kelti?

Úgy érzem, a magyar kormány fokozatosan csúszott mai, nem túl dicsőséges szerepébe. Én valahol a magánnyugdíjpénztári vagyonnal kapcsolatos első lépéseknél látom a mostani folyamatok kezdetét. Akkor és most is úgy gondolom, történhetett volna másképp. A kormány azt az (egyébként jogos) igényét, hogy a pénztári megtakarításokat Brüsszelben vegyék figyelembe a költségvetési hiány számításánál, nem tudta keresztülvinni. Erre egyre vadabb nyilatkozatokkal reagált. Szerintem akkor egy engedékenyebb európai politika vagy egy jól elhelyezett kemény tockos még eltéríthette volna az ügyeket.

A fejlett világ szereplői persze gondolhatták, hogy a felvont szemöldök (pontosabban a szemöldök felvonásának kilátásba helyezése) erős üzenet lehet. A diplomáciai finomságokhoz szokott uniós tisztviselők nem tudtak (nem akartak?) a sáros csizmák és a futballpályák nyelvén szólni. Ez később sem igazán ment nekik.

A kormány pedig egyre inkább úgy látta, mindent megtehet. Meg is tett. A saját mércéjével finoman próbálgatta szárnyait, az ellenkezéseket pedig legfeljebb távoli sóhajokként érzékelte. Ma már vadul csapkodnak, arra sem ügyelve honnan mit vernek le, és az mekkorát csörren. Az üzenet teljesen nyílt és egyértelmű: mindent meg lehet tenni, hát miért ne tennék? Ráadásul akad olyan választói réteg, amely lelkes csápolással díjazza a magyar virtust, és erőt lát a hőzöngésben. Miután nem képes beilleszkedni, inkább az egész országot szeretné kirekeszteni a modern Európából.

A politikusok pedig azt gondolják, Európa ezt úgysem engedheti meg magának. A vén kontinens számtalan baja között biztosan nem hagyja, hogy itt, a közepén újabb gócpont alakuljon ki. A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János ezért tarthatta megfelelő reagálásnak az IMF/EU hirtelen távozásakor, hogy a rá jellemző kedves mosollyal azt mondja, kuncsorogjon az, akinek tartoznak. (Azóta az Erste megzsarolásával újabb síkot villantott fel arról, mi várható még itt a közeljövőben.)

Valami azonban történt. A hangnem még mindig nem idézi a dagonyás stílust, és a vidéki maffia szemlélete sem bukkant fel, de az már érzékelhető, hogy az Uniónak kezd igazán elege lenni az itteni „szárnyalásból”. A hiteltárgyalásokkal kapcsolatos üzenetet (majd akkor folytatódnak, ha erre a magyar kormány határozottan jelzi igényét) valóban nem lehet nem megérteni. Még itt az ugaron sem. Attól tartok azonban, mindez már késő.

Most tehát egymás felé rohan az IMF/EU kamionja és a magyar járgány. Úgy tűnik, mindkét járműben abban bíznak, hogy a másik még időben félrerántja a kormányt. Bizonyos sebességnél azonban már szinte mindegy, ki mit lép, a katasztrófa elkerülhetetlen. A pénzpiac pedig most erősen megnyomta a gázt.

Erről meg az jut eszembe, amikor az autópályán a kocsi szélvédőjén csattan egy bogár. Az ember beindítja az ablaktörlőt és továbbmegy.

A közalkalmazottak közül sokan most ébredhetnek – a kormányfőtől karácsony előtt kapott levél kapcsán -, hogy érdemes lehet akkor is jelezniük a végtörlesztést a bankjuknak, ha nincs egy fillérjük sem rá. Ha ugyanis nem lesz támogatott forint kölcsön, és nem tudják kifizetni a devizahitelüket, annak semmiféle következménye nem lesz. Egyszerűen fut tovább az eddigi hitelük. Ha viszont valami csodának köszönhetően mégis az ölükbe pottyan egy olcsó forinthitel, akkor nyert ügyük van.

Ez egyébként másokra is vonatkozik. Jobb azonban, ha a későn ébredők felvértezik magukat türelemmel, néhány bankban ugyanis (mint azt több olvasónk is jelezte) akár 2-3 órát is várni kell. Utoljára ma van lehetőség arra, hogy a teljes banki napot kihasználják. Holnap ugyanis szinte mindenütt már csökkentett üzemmódban lesznek a bankok. Többen is azt ígérik azonban, hogy a fiókokba a normál időben érkezőket mindenképpen kiszolgálják. Elképzelhető tehát, hogy a késő esti órákba nyúlóan is intézik majd a végtörlesztési igényeket.

A hivatali bürokrácián edződött magyarok (köztük én is) persze gyanakodnak. Azoknak a bankoknak ugyanis, amelyek most érzékelhetően elhatározták: a jobb arcukat mutatják (lehet persze, hogy ebben szerepet játszik a PSZÁF nem is burkolt fenyegetése, amiben már most jelezték, minden vitatott ügyben az ügyfél javára hajlik majd), vannak azért korlátozó lehetőségeik. Leállíthatják például az ügyfélhívó rendszert.

Valószínűbb viszont, hogy most legalább a kérelmek befogadásánál nagyvonalúbbak lesznek. Azok ugyanis, akik devizahitelüktől egyösszegben meg tudtak szabadulni, ezt vélhetően már megtették. A többiek azonban sokszor hiába ácsingóznak forinthitelért.

Szaporodnak az elutasítások, de egyre többen még ezzel sem akarnak bíbelődni, egyszerűen leállítják ezt a hitelezést. Kiszállt az FHB, a Kéthely és Vidéke, valamint a Savaria takarék is. A Raiffeisennél már több mint egy százalékponttal magasabb teherrel kell szembesülnie annak, aki nem tudja a hitelt 30-áig felvenni. A Zirci takarék „csak" a felárat emeli jövőre fél százalékponttal. Az FHB amúgy kikéri magának, hogy „kiszállt volna” a hitelezésből. Mint elmondták: december 27-étől felfüggesztették ugyan a kifejezetten kiváltásra szolgáló kölcsönüknél a kérelmek befogadását, de január 2-ától új termékkel jönnek ki. Erről azonban még semmilyen részletet nem tudunk. Gyanítjuk viszont, itt is drágulás következik majd be. Tudni azonban erről éppúgy nem lehet semmit, mint a közalkalmazottaknak belengetett támogatott kölcsönről.

Éppen ezért bankra magyarok! Végül is a végtörlesztést seperc alatt bevezető kormány a kalapból akár valamilyen bombázó hitelt is előhúzhat. A devizahitelesek csak néhány bankban töltött órát veszthetnek az életükből, amit érdemes megreszkírozni (hadd dolgozzanak azok a bankárok).