AZ ÉN PÉNZEM

A következő év alighanem kemény próba elé állítja a családokat. A drágulás akár új fázisába is léphet. A forgalmi adó emelése ugyanis árnövekedést hoz, de nagy kérdés, a kereskedőknek miként fog majd a ceruzája.

A sokadik nadrágszíj-meghúzós év előtt állunk, ami nem tölt el jókedvvel. Az áfa emelése mindenkit érint, és – mivel adónövelésből kívánja a kormány a jövő évi költségvetés hiányát a megfelelő szinten tartani – ismét arra számíthatunk, hogy sok mindenért többet kell majd fizetnünk. Az infláció 4,2 százalék volt az elmúlt egy évben, de hát ez a fogyasztói kosár… Az már más kérdés, hogy ki hogyan élte meg. Mert hát, akinek nincs pénze, az nem vesz tartós fogyasztási cikket, aminek – jaj de jó – még csökkent is az ára. Kár, hogy a cukoré 42 százalékkal nőtt.

Marad tehát a spórolás, hogy ellensúlyozzuk a kiadások növekedését. Az idősebbek még tudták, hogyan lehet szinte a semmiből is megtakarítani. Emlékszem, hogy csodálkoztam gyerekként, amikor keresztmamám a gáztűzhely meggyújtásához használt hosszú gyufát nem dobta ki, hanem többször is felhasználta. Igaz, hogy nekem ma legalább öt normál gyufát kell elhasználnom, míg valamelyik rendesen ég, és használni is tudom. (Irinyi János foroghat a sírjában.) Ezt a spórolási trükköt tehát kilőhetem.

Az üzemanyag ára több mint 21 százalékkal nőtt egy év alatt, itt is érezteti majd hatását az adóemelés. Ezen is lehet spórolni, sokan már egyáltalán nem használják az autójukat. Ezt a biztosítási szakemberek is megerősítik. Szerintük azért lehet javuló kárstatisztikákról beszélni a kötelező felelősségbiztosításnál, mert egyre kevesebben autóznak.

Egyik ismerősöm mesélte, hogy amikor a nagymamája vezette a háztartást, akkor minden hónapban megtakarítottak. Amikor ő vette kezébe a dolgokat, noha semmivel nem éltek jobban, mint korábban, a hónap végén szó szerint éheztek. Ugyanannyi pénzből tehát valaki ki tudja gazdálkodni a család ellátását, valaki azonban nem.

Érdemes tehát ésszerű spórolási tippeket begyűjteni, mert az árak emelkedése garantált 2012-ben, a jövedelmünké azonban nem.

Pénzügyek terén a fiatalok lázadása szüleikkel szemben mindössze abban merül ki, hogy elhagyják a számukra választott bankot. Mintha nem lenne fejlődés a korosztályok között: ugyanazok a szempontok fontosak számukra, mint felmenőik számára.

A fiatalok egyre korábban nyitnak számlát, de ilyenkor még a szülők választanak számukra bankot. Később azután, szinte tekintet nélkül arra, melyik ez a pénzintézet, váltanak. Cikinek érzik ugyanis a korábbi helyen maradni – vonta le a következtetést a Xallis Consulting. Az ezt megalapozó kutatás szerint éppen ezért a 26 éves életkor elérésekor a legnagyobb magyar lakossági bank brutális piacvesztést szenved el.

A bankválasztási szempontokat áttekintve azonban ez nem feltétlenül marad is így. Magam is sok olyan fiatalt ismerek, akik otthagyták az OTP-t, majd végül mégis visszamentek. Jól látszik ugyanis, hogy az életkor előrehaladtával egyre fontosabb szemponttá válik, hogy legyen a közelben bankfiók, sok legyen az ATM, sőt az is erőteljes esik a latba, hogy nagybank legyen a számlavezető. (Sokatmondó egyébként, hogy a költségek még a kérdések között sem szerepeltek.) A lázadás tehát lehet akár átmeneti is.

Kétségbeejtő viszont, hogy minden hiába, a magyar lakosság képtelen elszakadni a fizikai bankba járástól. Olyan ez, mint a sárga csekk megtörhetetlen hegemóniája. Egy ajánlott levélért tegnap kénytelen voltam a postára menni, és döbbenten láttam a feketéllő tömeget, akik (közte nem egy fiatal is) türelmesen álldogáltak az ablakoknál, kezükben szorongatva a feladnivalót.

A Xallis a megtakarítási formák ismertségét is felmérte. Nyilván senkit sem lep meg, hogy a lekötött forintbetét és az ingatlan tudott csak 50 százalék feletti arányt elérni. Ahogy, hiába égették meg sokan magukat a válság nem múló évei alatt, a megtakarítási preferenciák között még a 18-29 éveseknél is az ingatlan áll az élen.  (Ez csak a 60-70-es korosztály esetében szorul a gyermek – mint legjobb befektetés - mögött a második helyre.)

Úgy tűnik, koravén a magyar ifjúság. Vagy mondjuk inkább azt, az egész társadalom szorulna egy alapos fiatalításra?

Eddig úgy tűnik, hogy elmarad az év végi megtakarítási hajrá, amivel növeljük a félretett pénzünket, és csökkentjük az adónkat. Már az adókedvezmény sem kell nekünk? Vagy nincs rá pénzünk? Vagy nem itthon takarítunk meg?

Minden év decemberében nagyon öngondoskodóvá válik a magyar. Ebben a legfőbb szerepet az adókedvezmények játsszák. Ilyenkor lehet csökkenteni a személyi jövedelemadónkat, miközben hosszú távú célra takaríthatunk meg. Ekkor nő meg az önkéntes nyugdíjpénztári és NYESZ (nyugdíj-előtakarékossági számla) befizetés, valamint a tartós befektetési szerződések (TBSZ) száma is megemelkedik. Ez utóbbin a kamatadót lehet megspórolni.

Idén azonban nincs hajrá. Persze még van néhány hét az év végéig, csakhogy az előző évekhez képest semmi jele annak, hogy most félre akarnánk tenni. Ennek persze több oka is lehet. Az egyik ok lehet az, hogy az évek óta tartó válságban már kezdenek kifogyni az emberek a tartalékokból. Másik lehet az, hogy nem hosszú távra kötjük le a pénzünket, hanem inkább gyorsan felszabadítható betétekben tartjuk, hiszen bármikor szükségünk lehet rá. Egy harmadik ok, hogy a végtörlesztés sok tartalékot felemészt. És egy negyedik ok például az, hogy egyre kevesebben hisznek ma a hosszú távú megtakarításban, pláne ebben az országban.

Lehet szidni a csúnya hitelminősítőket, csakhogy a magyarok jelentős része sem itt fekteti be a pénzét. Ősszel a Napi Gazdaság Private Banking kiadványában lehetett talán először arról olvasni – amiről persze a szakma már rég tudott -, hogy a vagyonos réteg kiviszi az országból a pénzét, és külföldön fekteti be. Azt gondolom, hogy eljött az az idő, amikor már a kevésbé vagyonos, de némi megtakarítással rendelkezők is ezt teszik. Nem telik el nap, hogy ne kérdeznék tőlem, hol is nyissanak külföldön számlát. Mert féltik a megtakarításukat. Mert nem bíznak a forintban. Mert nem bíznak a kormányban.

Sok bank különböző kikötéseket tesz, ki is veheti igénybe az általa kínált akciós kamatokat. A magyarok híres találékonysága azonban itt is belép. A bankok trükkjein edződött ügyfelek között akadnak, akik igyekeznek védekezni. Ilyen fogás például, hogy a család több tagja is vezet számlát ugyanannál a banknál, és a magas kamatot kínáló lekötéshez az egyik családtag átutalja a pénzét a másik számlájára (lám ott az új megtakarítás), majd a lejáratkor a korábban szinte lenullázott számlára utalják vissza az egész összeget. Ekkor már ott nő a megtakarítás, és ott lehet a magasabb kamattal lekötni a pénzt.

Persze erre a „csalafintaságra” rájöttek a bankok is. Akad, ahol éppen ezért árgus szemekkel figyelik a pénzmozgásokat. A K&H nem adja oda a kiemelt akciós kamatot, ha kivettünk pénzt a számláról és 30 napon belül visszatesszük, vagy ha közeli hozzátartozónknak utaltunk egyszer, és az 60 napon belül visszajön. Az Unicredit hangsúlyozza, ha bármelyik ügyfele egy másik ügyfél számlájára utal, akkor az nem számít új pénznek, így nem jár a kiemelkedő kamat. Sőt itt akkor sem jár az akciós ajánlat, ha készpénzben veszi ki az egyik ügyfél a pénzt és fizeti be egy másik, ugyancsak unicredites számlájára.

Persze azt már nem tudják sehol ellenőrizni, amikor az egyik ügyfél kiveszi a készpénzt, odaadja a másiknak, és az fizeti be a saját számlájára. Igaz azonban, hogy ennek a pénztologatásnak magas a díja. Így hamar oda a magas kamat haszna.

A csábító ajánlatok feltétele egyébként a legtöbb helyen az is, hogy a lejáratkor automatikusan induljon újra a lekötés, persze a sokkal alacsonyabb, normál kamattal. Erre mindenképp érdemes odafigyelni, és a szabad szemmel már nem látható kamatperiódus indulása után gyorsan felmondani a lekötést, keresve egy másikat. Kevésbé macerás viszont keresni egy olyan bankot, ahol nem kell minden fifikát bevetni. Hajrá!

A kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még tavaly egy interjúban. Attól tartok, ezt szó szerint vehetjük, vagyis: talán majd tíz év múlva. Az eddigi intézkedések ugyanis éppen az ellenkezőjét mutatják.

A magánpénztári rendszer felszámolásakor a reálhozamos mézesmadzagot önmagában nyilván nem találták elég édesnek, ezért alaposan becukrozták még a készpénzben felvehetőséggel. Eredetileg ez a pénz az önkéntes nyugdíjpénztárakba ment volna. Így persze alig jutott oda valami. Nesze neked, öngondoskodás!

A válság kitörése óta amúgy sem megy valami jól a kasszáknak. A bajba kerültek nyilvánvalóan, ha tehették, innen vették ki a pénzt (ki gondolhat nyugdíjas éveire akkor, amikor például ma bukhatja lakását). Sokan nem törődtek, talán nem is törődhettek azzal, hogy az idő előtt elhozott summa után adót és járulékot kell fizetni. A felügyeleti adatok szerint több mint 40 milliárd forintot vettek ki az idén október elsejéig az önkéntes nyugdíjpénztári tagok a jogosultsági idő elérése előtt. Azt ma még nem tudhatjuk, hogy a remek végtörlesztési móka mennyivel apasztja majd összesen az időskori megtakarításokat. Azokra pedig nagy szükség lenne. Az egyéneknek, de az országnak is.

Egyetlen pozitívum, hogy a nyugdíjpénztárak kezdenek valóban önkéntessé válni (persze, óvatosan ezzel, még bukhatják a munkáltatói befizetéseknél a támogatást, rásüthetik – mint az internetnél, amit kiemeltek a cafeteria rendszeréből –, hogy már nincs szükség rá). Szuper, hogy több mint minden harmadik forint egyéni befizetés. Az ugyanakkor aggasztó, hogy egyre inkább úgy tűnik: csak az amúgy is jobb helyzetben levők tudnak félretenni idősebb korukra.

A legfrissebb számok pedig már az egészségpénztáraknál is a lejtmenet megindulására utalhatnak. A szektor fennállása óta először csökkent a létszám és a tagdíjbevétel is. Őket is megtalálta egyébként a kormányzati innováció. A Széchenyi Pihenőkártya favorizálása ugyanis oda vezetett, hogy az egészségpénztári számlákról 2012-ben nem lehet már sportra, gyógyüdülésre vagy fürdőkre költeni. Mindez – csökkentett kerettel – csak a SZÉP felhasználásával vehető kedvezményesen igénybe.

Ennél nem is maga az intézkedés, hanem annak üzenete érdemel figyelmet. Míg ugyanis az egészségszámlán spórolgathatott valaki (általában nem tette, de legalább megvolt a lehetőség rá), a SZÉP-nél azt, amit határidőre nem költenek el, a kibocsátó pénzügyi intézmény egyszerűen zsebre vághatja. Így rendelkezik a törvény. Akkor most, mit is akarnak támogatni?